építészet / hírek
2014. 02. 27.
Megkezdődik a Carracci fivérek festette freskók helyreállítása a római Farnese palotában. A restaurálást a Carracci-galériában mutatták be a sajtónak.
2014. 02. 23.
Végre ismét állványok nélkül látható a római Szent Péter tér. A teret övező barokk oszlopcsarnok restaurálása öt évig tartott.
2014. 02. 22.
Az Ybl-emlékév nem csak a kétszáz éve született építésznek állít emléket, de a kortárs magyar építészekre, építőművészekre is szeretné ráirányítani a figyelmet - mondta el L. Simon László kormánybiztos, az Olasz Intézetben megrendezett XVII. Ybl bál szombati megnyitóján.
2014. 02. 21.
Még többet mutat majd meg magából a pekingi Palotamúzeum, közismertebb nevén a Tiltott Város, az egykori uralkodók és családjuk Peking központjában található lakhelye - jelentette be pénteken San Csi-hsziang, a múzeum kurátora.
2014. 02. 13.
Mintegy százötven évvel első kiadása után magyarul is megjelent a katalán Ildefonso Cerdának a modern urbanisztika elméleti alapvetéseként számon tartott, Az urbanizáció általános elmélete című kötete a Scolar Kiadó gondozásában.
2014. 02. 12.
Mintegy 110 millió forintból indul a pécsi zsinagóga belső restaurálása, valamint a pécsi és baranyai zsidóság történetét bemutató kiállítás kialakítása - jelentették be szerdán a baranyai megyeszékhelyen.
2014. 02. 11.
Idén Bécs is csatlakozik a híres londoni alternatív kertfesztiválhoz, a Chelsea Fringe-hez. Nyitott kertek napja, cserebörze, művészeti akciók és változatos virágos projektek várják májusban az érdeklődőket.
2014. 02. 08.
A New York-i Ground Zero újjáépítésén túl a design és az urbanisztika aktuális kérdéseit, a 3D nyomtatást és az építészet, a várostervezés dilemmáit is feldolgozzák azok a nemzetközi filmek, amelyeket 6. Budapesti Építészeti Filmnapok keretében március 6. és 9. között láthat a magyar közönség a Toldi moziban.
2014. 01. 28.
Frank Gehry világhírű kanadai-amerikai építész tervei alapján építenek felhőkarcolót a berlini Alexanderplatzon, a német főváros egyik központi terén.
2014. 01. 20.
Észt-magyar kerekasztal-beszélgetéssel és Veiko Ounpuu Őszi bál (Sügisball) című filmjének vetítésével zár kedd este a Recycling Socialism - A szocializmus építészetének újragondolása című észt építészeti kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központban.