bezár
 

art&design / hírek

Ritka pillanatok egyike
Vannak ritka pillanatok. Hogy tény volna, nem merném megkockáztatni, mindenesetre úgy érezzük, hogy vannak. Lehet, hogy több is, mint amennyit észreveszünk. Mondjuk egymillió naponta. Azt nem tudjuk, mit jelent az a szó, hogy pillanat, bár értünk alatta valamit. Így van ezzel Várnai Gyula is – gondolom.
Túl korai még, vagy már túl késő
Az ISMERETLEN Katona(nő) különben hízelgő szóvégi zárójelét sokért nem adnám, hisz oly titokzatos felütés egy kiállítás megnyitójára. Így ismeretlenül, zárójelestül belegyalogolni a pogácsák maradékát magukba tuszkoló fejekbe, a halántékkal majdnem egyvonalban, késő őszön kiváltképp veszélyes.
Koronczi Endre és az ellenség
Létezik-e egyáltalán önmagában olyan, mint ellenség. A mindennapi küzdelmek vérverítékét érdemes-e másokra fecsérelni? Azaz a küzdelmek emlegetésekor, amelyben tudvalevő, hogy ellenség lakozik, lehetséges-e az illúziót emlegetni? Vagy rövidebb és rögösebb út is vezet? Egyáltalán, magunkon kívül van-e bármi is, amit le kellene győzni? Tükörre, valamint ellenség elhárító eszközökre időnként szükségünk lehet, de ide most nem kell magunkkal vinni.
895   896   897   898   899   900   901   902   903 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés