art&design / hírek
2008. 10. 22.
Főleg 20. századi magyar grafikákat, s kivételképpen néhány 19. századi lapot árverez október utolsó napján az Arte Galéria, összesen 188 tételt. A választék széles, jeles festőművészek grafikai munkáit, grafikusok eredeti rajzait, több szobrászrajzot és különféle technikával sokszorosított lapokat tartalmaz.
2008. 10. 21.
Az emberiség krónikája címmel készül másfél kilométer hosszú képet festeni Roman Boncsuk ivano-frankivszki festőművész, akinek a vásznán a tervek szerint ötmillió alak és kétezer cselekmény szerepel majd.
2008. 10. 21.
Hatvanötmillió forintért kelt el a Virág Judit Galéria vasárnap esti árverésén az aukció legmagasabb kikiáltási áráról, 40 millió forintról indított tétele, Gulácsy Lajos Nő kék kancsóval (Fons amoris II.) című műve.
2008. 10. 20.
A Nyugat című irodalmi folyóirat indulásának 100. évfordulója alkalmából különleges kiállítás nyílik jövő vasárnap Budapesten: Rónai Katalin zsánerfigura-készítő tizenhét egykori nyugatos szerzőt mintázott meg, akiket egy mennybeli kávéházban üldögélve láthat a közönség.
2008. 10. 19.
A világhírű magyar származású fotográfus, Munkácsi Márton alkotásaiból látható kiállítás a moszkvai Manyezsban.
2008. 10. 19.
A berlini Medienfassaden Festival (Homlokzati Médiafesztivál) egyik kiválasztott helyszíne a Collegium Hungaricum (CHB), amelynek 40 négyzetméteres kivetítőjén szombattól november 3-ig videoművészek munkái peregnek.
2008. 10. 19.
Több mint ötmillió euróért kelt el pénteken este a Sotheby londoni árverésén Andy Warhol 1976-ban alkotott Koponyák (Skulls) című sorozata.
2008. 10. 19.
Százmillióról százhetvenmillió forintig szárnyalt a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén Bortnyik Sándor Lámpagyújtója, amely az utóbbi évtized legmagasabb kikiáltási árú festménye a magyar műtárgy piacon.
2008. 10. 18.
Bráda Tibor festőművész és Janzer Frigyes szobrász megosztva kapta az első alkalommal odaítélt Pege Aladár-emlékdíjat; a napokban alakult Pege Aladár Emlékbizottság frissen alapított elismerését a világhírű nagybőgőművész, zeneszerző emlékére rendezett kiállítás megnyitóján adták át - közölte Zsolnai Gábor rendező, a testület titkára.
2008. 10. 18.
Majdnem mindent megvettek a Polgár Galéria csütörtök esti varia árverésén, ahol együtt került kalapács alá festmény, kisplasztika, bútor, ezüst, porcelán, valamint ékszer is.