art&design / hírek
2015. 07. 20.
Több tucatnyi műtárgy hiányzik a prágai cseh Nemzeti Galériában - állapította meg a cseh Legfelsőbb Ellenőrző Hivatal (NKÚ), amely 2012 és 2014 között részletesen ellenőrizte a Nemzeti Galéria, a Nemzeti Könyvtár és a Nemzeti Műszaki Könyvtár gazdálkodását és leltárát.
2015. 07. 20.
Évekig tartó, átfogó felújítási munkálatoknak vetik alá a kelet-kínai Csüfuban a híres kínai filozófus, Konfuciusz (i. e. 551- 479) templomát, amely sírkertjének és palotájának együttesével immár több mint húsz éve a világörökség listáján szerepe.
2015. 07. 20.
Nemzetközi ötletpályázatot hirdet az aradi önkormányzat a tulajdonába kerülő vár hasznosítására – írja hétfői számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
2015. 07. 20.
Csaknem ötszáz utassal a fedélzetén hétfő reggel indul a budapesti Keleti pályaudvarról az Isonzó Expressz 2015 nevet viselő különvonat, amely négynapos zarándokútja során azokat a szlovén és olasz településeket, helyszíneket érinti, ahol magyar katonák harcoltak az első világháborúban.
2015. 07. 16.
Bemutatták a világhírű francia képzőművész, Bernar Venet Rendezetlen ívek (3 ív x 5) című, nyolc tonna összsúlyú szoborcsoportját csütörtökön a fővárosi Március 15. téren, ahol az Art Market Budapest kortárs képzőművészeti vásár szervezésében Budapestre került alkotás október közepéig lesz látható.
2015. 07. 15.
A negyedszázados balaton-felvidéki fesztivál idén július 24-étől augusztus 2-áig három településen, hatvannál is több udvarban és 35 helyszínen több ezer programmal és fellépővel várja a közönséget. A jubileumi Művészetek Völgyében udvart indít a Momentán Társulat – színházzal, közösségi programokkal, játékokkal. Hajós András programszervezőnek áll, napközben interaktív zenés foglalkozásokat tart gyerekeknek, esténként pedig a Modern Art Orchestra ad koncerteket. A Hello Wood csapata közelebb költözik a többi helyszínhez és saját kis falvat épít, önálló zenei programokat, továbbá külön gyerektábort szervez. A Design Terminal napközben workshopokra, esténként koncertekre várja a közönséget.
2015. 07. 14.
Nemcsak az idei év, hanem a San Fermín-fesztivál történetének eddig leggyorsabb, 2 perc 5 másodperces bikafuttatása zajlott le Pamplonában kedden reggel, a kilencnapos rendezvénysorozat utolsó napján. Idén a nyolc futás alatt 33-an sérültek meg, közülük kilencet bika öklelt fel.
2015. 07. 14.
A Mi, magyarok című kiállítás anyagából ízelítőt adó interaktív tárlattal készül a Magyarság Háza a július 24. és augusztus 2. között zajló Művészetek Völgyére - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
2015. 07. 11.
Hetven magyar és olasz művész alkotásaiból nyílik kiállítás vasárnap a genovai Dózse-palotában a második alkalommal megrendezett Le latitudini dell'arte elnevezésű kortárs művészeti biennále keretében.
2015. 07. 10.
A pop-art irányzat talán leghíresebb élő alkotója, Mel Ramos alkotásaiból nyílt kiállítás pénteken a szegedi Reök-palotában.