art&design / hírek
2016. 05. 23.
Eddig több mint harminc ezren látták a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) április 22-én nyílt, Picasso - Alakváltozások, 1895-1972 című kiállítását; a nagy érdeklődésre tekintettel május 30-tól a tárlat a hét minden napján - így hétfőnként is - látogatható lesz.
2016. 05. 23.
Együttműködési megállapodást kötött Zlatko Hasanbegovic horvát kulturális miniszterrel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten. A kultúráért is felelős magyar miniszter a dokumentum aláírása után újságíróknak arról beszélt, hogy az új horvát kormánnyal jó kapcsolatokat sikerült kialakítani.
2016. 05. 23.
Történelmi vetélkedőt, kirándulást, íjászati rekordkísérletet és művelődéstörténeti előadást is felölelő programsorozattal folytatódik a Feszty Árpád-emlékév a kárpátaljai Beregszászon június 2. és 4. között - közölte a Feszty-körkép Alapítvány az MTI-vel.
2016. 05. 22.
Munkácsytól Tóth Menyhértig címmel nyílt a Kovács Gábor Gyűjtemény remekműveiből összeállított kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban vasárnap.
2016. 05. 21.
Iráni művészi plakátokból nyílt kiállítás Jeruzsálem Iszlám Művészeti Múzeumában.
2016. 05. 20.
A Debreceni Egyetem (DE) gyermeknevelési és felnőttképzési karának kertjében, Hajdúböszörményben pénteken felavatták Benedek Elek félalakos portrészobrát, Lestyán-Goda János szobrászművész alkotását.
2016. 05. 20.
Június 3-án délután 4 órai kezdettel vesznek végső búcsút Deim Pál Kossuth-díjas festőművésztől, grafikustól a szentendrei katolikus temetőben - közölte a város önkormányzata az MTI-vel pénteken.
2016. 05. 20.
Egy év alatt tizenkétezer lelettel gazdagodott az orosházi Nagy Gyula Területi Múzeum fémkereső civilekkel kötött megállapodás eredményeként. Az intézmény a leletek raktárba vételére 24 órás akciót indított pénteken - mondta Rózsa Zoltán igazgató, régész az MTI-nek.
2016. 05. 18.
Történetek címmel a német nemzetiség egy-egy csoportját jelképező tárgyakból álló kiállítással bővült a tatai Német Nemzetiségi Múzeum állandó kiállítása. A tárlatot Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg.
2016. 05. 18.
A szakmának és a fogyasztóknak is visszajelzést szeretne adni a Magyar Bormustra - 37. Országos Borverseny, melyet idén nemzetközi szakértők - mások mellett James Davis Master of Wine - bevonásával rendeznek meg május 24-én és 25-én.