art&design / hírek
2016. 05. 28.
Dzsesszkoncerttel, színházi előadással és műgyűjtők délutánjával is várja idén a Nagykanizsához közeli Kendlimajorban vasárnap nyíló Ludvig Nemzetközi Művésztelep a résztvevőket és a látogatókat, az ezúttal is mindvégig nyitott alkotóhelyen.
2016. 05. 27.
Őszre felújítja a hódmezővásárhelyi művésztelepet és az alföldi városban található alkotóházat is a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) - közölte a szervezet elnöke pénteken az MTI-vel.
2016. 05. 27.
Együttműködési szerződést kötött a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA-BTK) a régészet napja alkalmából pénteken Budapesten.
2016. 05. 27.
Európa egyik legnagyobb török kori történelmi fesztiválja kezdődik ma Tatán. A három napos Tatai Patara nevű rendezvényen a vár és az Öreg-tó környezetében elevenítik fel az 1597-ben lezajlott ostromot, a vár visszafoglalását a török hadaktól.
2016. 05. 26.
Megnyílt a Boltmúzeum a "Süvegcukorhoz" nevet viselő kiállítótér Gyulán. A kereskedelemtörténeti tárlat az idén 50 esztendős Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum harmadik, kihelyezett boltmúzeuma.
2016. 05. 26.
Riders on the Mall (ROM) címmel audiovizuális művészeti- és kísérleti technológiai seregszemlének ad otthont péntektől vasárnapig Budapesten a Művelődési Szint (Müszi).
2016. 05. 26.
Kézműves foglalkozásokkal és játszóházzal megkezdődik ma a Rippl-Rónai Fesztivál Kaposváron.
2016. 05. 25.
A magyar népi kézművesség faműves hagyományait és fennmaradásának lehetőségeit mutatják be a május 27-én kezdődő IV. Zalaegerszegi Országos Faműves Konferencián.
2016. 05. 24.
Átadták a köztestületi díjakat, valamint a résztvevők elfogadták az elnök, az elnökség, a tagozatok, a bizottságok és a főtitkár beszámolóit a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2016. évi első rendes közgyűlésén kedden a pesti Vigadóban.
2016. 05. 24.
Az esztergomi Várhegy és Víziváros is bekerülne a nemzeti emlékhelyek közé a kulturális örökségvédelmi törvényhez Völner Pál (Fidesz) által beterjesztett módosító indítvány szerint, melyet az Országgyűlés Kulturális bizottsága keddi ülésén egyhangúlag támogatott.