bezár
 

zene

2011. 03. 16.
Bryan Ferry áprilisban Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bryan Ferry világhírű brit énekes, a Roxy Music frontembere április 29-én a Budapest Sportarénában lép fel - közölte a koncertet szervező Multimedia Kft. szerdán az MTI-vel.

prae.hu

Bryan Ferry idén a 2010 őszén megjelent, Olympia című lemezével turnézik Nagy-Britanniában és Európa-szerte. A magyar főváros mellett fellép Franciaországban, Németországban, Izraelben, Oroszországban, Dániában és Svédországban is - olvasható a koncertszervező közleményében.

Mint arra rámutatnak, Bryan Ferry nevét a 70-es évek eleje óta ismeri a közönség, akkor a Roxy Music énekeseként, dalszerzőjeként vált az akkori modern zene ikonikus figurájává.

Bryan Ferry az angliai Washingtonban született és már iskolás évei alatt eltökélte, hogy életében a kreatív művészetek játsszák majd a főszerepet, eleinte az írás és a színjátszás érdekelte, de hamar a zene és a képzőművészet vált az igazi szenvedélyévé. A Newcastle-i Egyetem Képzőművészeti Karán folytatott tanulmányokat, itt találkozott a művészguru Richard Hamiltonnal, a brit pop art alapító atyjával, aki inspirációt adott későbbi munkásságához.

A Roxy Musicot Graham Simpsonnal közösen alapította 1970-ben. A kezdeti felállásban olyan neveket találni, mint Brian Eno, Paul Thompson, Andy Mackay, Dexter Lloyd vagy Phil Manzanera. A zenekar azonnal óriási sikereket könyvelhetett el, és egyszerre hódította meg a "komoly" artrock híveit és a korabeli poprajongókat is.

A Rolling Stone magazin által a minden idők legnagyobb száz előadóművésze közé sorolt Roxy Music első slágere a Virginia Plain volt, ezt követte számos slágerlista-vezető dal és összesen nyolc album.

A zenekar mellett Bryan Ferry már 1973-ban szólókarrierbe kezdett, ekkor jelent meg első saját albuma, a These Foolish Things, amelyet olyan lemezek követtek, mint a Let's Stick Together, az In Your Mind vagy az 1985-ös Boys and Girls, amely az angol toplista első helyén landolt és Ferry legkedveltebb albuma lett az Egyesült Államokban.

Bryan Ferry ekkor már teljesen szólókarrierjére koncentrált, a Roxy Music 1983-ban ugyanis csaknem két évtizedre felfüggesztette a közös munkát. A világhírű énekes nevéhez a mai napig összesen 13 stúdióalbum fűződik.

Ezek közül a legutóbbi az Olympia, amelyen olyan zenészek működtek közre, mint David A. Stewart a Eurythmics-ből, Brian Eno, Phil Manzanera és Andy Mackay a Roxy Musicból, a Groove Armada, David Gilmour, Marcus Miller, a Scissor Sisters, Nile Rodgers, Jonny Greenwood a Radioheadből, Steve Nieve és az egykori Red Hot Chili Peppers-tag Flea.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Nils Frahm: Day
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés