bezár
 

film

2011. 03. 16.
Díjat kaptak a legrosszabb bollywoodi színészek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hollywoodi citromdíj, az Arany Málna mintájára az indiai filmgyártás fellegvárában, Bollywoodban is átadták a legrosszabb színészeknek és produkcióknak járó díjakat.

prae.hu

A színészek közül a My Name is Khan (Nevem Khán) című filmben Asperger-szindrómás férfit alakító Sah Rukh Khán vehette át az idén harmadik alkalommal odaítélt Golden Kela-díjat a szombat esti ceremónián. Sah Rukh egyébként ugyanezért az alakításért korábban a legjobb színész Filmfare-díját, azaz az indiai Oscart is megkapta.

A legrosszabb alkotás címét ugyancsak a My Name is Khan nyerte el.
A színésznők mezőnyében Szonam Kapur vívta ki magának a csapnivaló alakítás díját az Aisá című romantikus komédiában nyújtott játékával.

A rendezők táborából Guzáris című munkájával Szandzsáj Líla Bhanszáli szerepelt le. Rám Gópal Várma filmrendező viszont egyenesen a Kérünk, fejezd be, ennyi elég volt elnevezésű díjat kapta nógatásul, hogy hagyjon fel végre a filmezéssel.

Az Oscar-díjas Ben Kingsley viszont a Teen Patti című drámában való közreműködésével a Megbolondultál? elnevezésű díjat nyerte el.
A zsűri ugyanakkor Anti-Kela-díjakat is átadott olyan produkcióknak, amelyek széles közönséghez szóltak, mégis meg tudtak maradni értelmesnek és szórakoztatónak.

Ebben a kategóriában ismerték el többek között az Iskíja és a Tere Bin Laden című vígjátékokat is.

"Meg kell tanulnunk mulatni a munkánkon. Egy csomó rossz film készül, könnyű kiválasztani a jókat, de nehéz a rosszakat" - jegyezte meg az Iskíja producere. A film rendezője viszont arról beszélt: bár nyilván senki sem örül, ha a munkáját rossznak tartják, reméli hogy a díjazottak nem szívják mellre, és eljönnek a ceremóniára.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Platon Karataev: Napkötöző
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés