bezár
 

zene

2011. 03. 16.
Snétberger Ferencé a Szabó Gábor-díj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Háromnapos fesztivállal köszöntik a Magyar Jazz Ünnepét március 25-én, 26-án és 27-én a Budapest Jazz Clubban. Az első napon adják át a Szabó Gábor-díjat, amelyet Snétberger Ferenc vehet át.

prae.hu

A vidéki programok mellett a Magyar Jazz Ünnepének bázisa ezúttal is a hazai dzsesszélet központja: a Budapest Jazz Club - közölte az MTI-vel Keleti Kristóf, a klub munkatársa. Hozzátette: a Magyar Jazz Szövetség szervezésében népszerű zenekarok koncerteznek a háromnapos fesztivál alatt.

Az eseményeken két díjat is átadnak. Ezek közül a Pernye András-díj a fiatalabb, eddig kétszer ítélték oda, először Maloschik Róbert, a Magyar Rádió szerkesztője, míg tavaly Gyémánt László festőművész kapta. Az idei díjat a szövetség első, jelenleg tiszteletbeli elnöke, a kiváló zongorista és zeneszerző, Gonda János veheti át - árulta el Keleti Kristóf.

A hetvenes évek világhírű magyar gitárosáról elnevezett Szabó Gábor-díjat Snétberger Ferenc kapja. Repertoárját a roma hagyományok, a brazil zene és a flamenco épp úgy inspirálja, mint a klasszikus gitár és a jazz.

A háromnapos fesztivál programját 25-én, pénteken a beszédes nevű, fiatal Django Free produkciója indítja. Ezt követve lép színpadra a friss díjazott, Snétberger Ferenc. A programot az Equinox Oktett folytatja, majd a Fábián Juli Jazz Riff zárja. A koncerteket, ahogy azt a Budapest Jazz Club közönsége már megszokhatta, hajnalig tartó jam session zárja.

A fesztivál második napján, szombaton a földszinti kamaraszínpadon a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessz tanszakos hallgatóiból alakult zenekarok váltják egymást, míg az emeleti koncertteremben a kísérletező Koala Fusion lép fel.

A fiatal csapatot a nagybőgőn és basszusgitáron egyaránt virtuóz Egri János kvartettje követi. A stafétát egy szintén fiatal zenészekből alakult, az idei Jazz Showcase-en is hatalmas sikert aratott Balogh ikerpáros által életre hívott Finucci Brothers veszi át, este fél 11 körül a hazai vokális dzsessz egyik legsikeresebb zenekarának, a Kozma Orsi Quartetnek adja tovább. A program ezen a napon is reggelbe nyúló örömzenével zárul.

Vasárnap a kamarateremben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz tanszakos hallgatóinak friss és nívós előadásai hallhatók. A nagyteremben három izgalmas produkció: Bacsó Kristóf, Karosi Júlia és végül Tóth Viktor zenekara zárja a háromnapos fesztivál programját.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés