A német fővárosban január végén nyílt kiállítás a páratlan istenszobrokból és domborművekből, az érdeklődés hatalmas. A Pergamon Múzeum külső homlokzatán a Tell Halaf-i szobrok képei láthatók, a Spree folyó egyik szigetén álló intézmény újfent időutazásra csábítja látogatóit.

Az ősi Mezopotámia egyik letűnt kultúrájának, a Tell Halaf-i civilizációnak az emlékét őrző "kőképek" újkori története összefonódott Max von Oppenheimmel, egy kölni bankár fiával. A kalandvágyó férfi Kairóban teljesített diplomáciai szolgálatot, e minőségében fedezte fel 1899-ben a szobrok lelőhelyét a mai Szíria területén. Max von Oppenheim megszállottja lett az ásatásoknak, kitartásának köszönhetően ásatási engedélyt kapott az oszmánoktól, 1911 és 1913 között feltárásokat folytatott. A történelem viharai azonban közbeszóltak, előbb az I., majd később a II. világháború gördített akadályokat a német úr tervei elé. Max von Oppenheim legjelentősebb felfedezése Kapara palotájának feltárása volt, a palota makettjén a Pergamon Múzeum látogatói is elcsodálkozhatnak.

A diplomata expedíciója 1927-ben hagyta el végleg a kősivatagos területet, von Oppenheim a kor szokásainak megfelelően a kincsek felét magával vitte Berlinbe, másik fele Aleppóban maradt. A Tell Halaf-i istenszobrok külön múzeumot kaptak Berlin egyik előkelő városnegyedében, Charlottenburgban. Annak idején a látogatók - köztük Agatha Christie és férje, a régész Max Mallowan - csodájára jártak a leleteknek, az idill azonban nem tartott sokáig, 1943-ban súlyos bombatámadás érte a javarészt nagyméretű szobrokat. A Pergamon Múzeum kiállításán sötétszoba mutatja be a világégés e szomorú fejezetét, a vendégeket többek közt lángoló képek, a kincset érő "kőképek" megsemmisüléséről szóló újságkivágások fogadják.

A leletek jelentőségét egykor Trója feltárásához hasonlították, ez azonban nem mutatkozott meg 1945 utáni sorsukon. Szinte az örökké derülátó Max von Oppenheim volt az egyetlen, aki a törmelékké zúzott szobrok láttán se mondott le isteneiről. "Fel a fejjel, bátorság és humor!" - hangzott a sokat látott férfi hitvallása. A Tell Halaf-i istenek modernkori atyja 1946-ban azonban elhunyt, de így legalább nem érte meg, hogy a történelmi leletek feledésbe merülnek a Pergamon Múzeum pincéjében, ahová elővigyázatosságból szállították őket. Oppenheim 1994-ben még megkísérelte kimenteni a megmaradt darabokat, de nem járt sikerrel. Csak egy levél maradt fenn utána, ebben azt írta: "Nagyszerű lenne, ha a darabokat, amelyekre a kőszobrok széthulltak, összegyűjtenék, állami múzeumba vinnék, és egyszer majd újra összeillesztenék".

A diplomata nem is tudta, hogy szavai jóslat erejével bírnak, igaz e jóslat beteljesülésére több évtizedet kellett várni. Tudósok, régészek, restaurátorok szűk köre - a legnagyobb csendben - 2001-ben vágtak neki az embert próbáló, szinte lehetetlen feladatnak, hogy 27 ezer darabból újra összeillesszék az istenszobrokat és domborműveket. A kiállításon külön teret szenteltek a restaurálási folyamat bemutatásának, így a látogatók saját szemükkel nyerhetnek bepillantást abba, milyen nehéz feladatuk volt a szakembereknek a történelmi kirakós játékkal.

Miután a Pergamon Múzeum vendégei megismerték a Max von Oppenheim és a kincsek történetét, bebocsátást nyernek a Tell Halaf-i istenek világába. A gránitszobrok mérete lenyűgöző, vonalvezetésül egyszerű, mégis tekintélyt parancsoló. Egy háromalakos kompozíció például állatokon álló isteneket ábrázol. Oppenheim ásatásain előkerült egy kétszeres életnagyságú ülő női szobor is, erről maga Max von Oppenheim jelentette ki, hogy egy istennőt ábrázol.

A Pergamon Múzeum szoros együttműködést alakított ki Szíriával, erre a kiállítás több pontján is felhívják a látogatók figyelmét. Berlinben manapság igen érzékeny témának számít a Közel-Keletről származó kincsek ügye, a Múzeumsziget egy másik intézménye, a Neues Múzeum parázs vitában áll Egyiptommal Nofretiti (Nefertiti) világhírű mellszobra miatt. Kairó magáénak követeli a páratlan alkotást, amelyről Berlin nem szándékozik lemondani. A Tell Halaf-i istenek sorsa azonban egyelőre biztosnak tűnik, a kiállítás végeztével sem hagyják el a német fővárost, a Pergamon Múzeum állandó gyűjteményébe költöznek.