bezár
 

film

2011. 03. 16.
Felemás reakciók Václav Havel első filmjére
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagyon felemás véleményeket váltott ki Csehországban Václav Havel, a világhírű cseh drámaíró és volt politikus első bemutatkozása filmrendezőként.

Az Odcházení (Távozás) című filmet, amely Havel hasonnevű drámájának adaptációja, a hét elején láthatták zártkörű vetítésen Prágában az újságírók, filmkritikusok és néhány kiválasztott. Nem volt köztük az alkotó, Václav Havel, akit légúti megbetegedés miatt már egy hete a prágai katonai kórházban kezelnek. Az exállamfő azonban bízik abban, hogy első filmjének valdi premierjén, március 24-én Prágában már személyesen is jelen lehet.

A film Vilém Riegerről, egy meg nem nevezett ország kancellárjáról szól, akit megvisel, amikor távoznia kell tisztségéből. Ki kell költöznie a miniszterelnöki villából, addigi kapcsolatai gyorsan kihűlnek, miközben az egyetlen, aki hozzá továbbra is teljes mértékben hű marad, a látszólag talpnyaló, ellenszenves bürokrata személyi titkára. A távozó kancellárt ugyanakkor zsarolják: maradhatna az általa kedvelt luxusvillában, ha nyilatkozatban áll ki az új kormány mellett. Idősebb lánya pedig csak akkor hajlandó magához fogadni apját, ha az neki kedvező végrendeletet ír. Riegert végül még régi barátnője is cserbenhagyja.

"A szövegen meglátszik, hogy az eredetije színdarab volt. Merev, panoptikumi, s nyilván megoszlanak majd róla a vélemények. Én magam sem vagyok elkápráztatva, de látni kell, hogy Havel elsőfilmes rendező. Második kísérlete biztos jobb lesz" - nyilatkozta a film megtekintése után Leos Kofron, neves cseh filmkritikus.

Michal Pavlícek, aki a film zenéjét szerezte, más véleményen van. "Ez egy haveli világ, haveli érzések, meglátások. Minél inkább elmerül benne az ember, annál inkább kezdi érteni az összefüggéseket. Bár első ránézésre talán nem egykönnyen érthető, üzenete van, nem hiszem, hogy túl merev lenne" - fejtette ki.

"Ez nem életkép, nem történet, hanem modellértékű helyzet, bizonyos mértékben stilizáció. Nem hiszem, hogy ne lenne élvezetes. Ezt mindenkinek saját magának kell eldönteni" - vélekedett Jaroslav Dusek, népszerű cseh színész, aki a filmbe a kancellár politikai ellenfelét, Kleint alakítja.

"Amikor elfogadtam a felkérést, hogy én alakítsam Rieger kancellárt, voltak bizonyos aggodalmaim, nehogy csalódást okozzak. Havel világlátását azonban közel éreztem magamhoz" - mondta újságíróknak Josef Abrhám.

Dagmar Havlová, az exállamfő felesége, aki a filmben Rieger szeretőjét alakítja, hosszabb kihagyás után állt újra kamera elé, de a sajtó szerint alakítása nagyon jó.

"Dása ismét bizonyított, kitűnően alakította szerepét" - írta a Mladá Fronta Dnes című legolvasottabb cseh politikai napilap recenzense.

A filmet tavaly nyáron forgatta a most 74 éves Havel. A filmben a legjobb cseh színészek szerepelnek. Jan Malír operatőr és Jiri Brozek vágó szintén a szakma legjobbjai közé tartoznak. A film producere Jaroslav Boucek volt.

A költségeket hivatalosan nem közölték, de a sajtóértesülések szerint a film mintegy 44 millió koronába (több mint félmilliárd forint) került.

A film elkészítésével Havel régi álmát valósította meg. "Részben filmes családból származom, hiszen a nagybátyám egyike volt a csehszlovákiai filmgyártás megalapítóinak, ő építette a barrandovi filmstúdiókat, és családunk építette fel a Lucerna-palotát is, amelyben az első nagy prágai mozi működött" - magyarázta döntésének hátterét Havel. Beismerte: eredetileg filmrendező szeretett volna lenni, de a múlt századi csehszlovákiai politikai körülmények ezt nem tették neki lehetővé.

Václav Havel drámáját, a Távozást már 14 nyelvre - köztük magyarra - fordították le. Számos cseh és külföldi színház tűzte műsorára. A prágai sajtó szerint Havel minden változatot megnézett, észlelte a különböző értelmezéseket, és állítólag ez adta az ötletet ahhoz, hogy saját változatát megfilmesítse.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Luca Guadagnino: Challengers
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés