bezár
 

film

2011. 03. 15.
Moziba kerül Kocsis Ágnes Pál Adrienn című filmje
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Csütörtöktől kerül a fővárosi mozik műsorára Kocsis Ágnes fesztiváldíjas alkotása, a rendező által belső road movie-nak titulált Pál Adrienn című film.

A rendező második nagyjátékfilmjének főhőse, Piroska csaknem húsz éve egy elfekvő osztály ápolónője, ahol napi rutinnal tolja az alagsorba az elhunyt betegeket. Érzelmektől mentes, fásult apátiába süllyedt életét a kihalt folyosókon kórházi fapapucsának ütemes klaffogása, pedáns rend szerint élő vőlegényének kiszolgálása és - látszólag egyetlen örömforrásként - a napi krémesadag elfogyasztása fogja keretbe. Moccanatlan világából egy váratlanul felbukkanó gyerekkori emlék tépi ki: nekivág, hogy megkeresse Pál Adriennt, egykori osztálytársát. Az elfojtott múltból felmerülő barátság felidézése olyan hatással van rá, mint az elektrosokk a szívleállásnál: életet lehel belé és cselekvésre készteti.

A Piroskát alakító Gábor Éva amatőrként érkezett első forgatására. Mint az MTI korábbi munkatársa, a Klubrádió hírszerkesztője elmondta: kalandornak tartja magát, szereti a kihívásokat, újdonságokat, ezért fogadta el habozás nélkül a lehetőséget. A forgatás miatt tótágast állt az élete, de mostanság már visszatért a régi kerékvágásba - mesélte.

A szerep felépítéséhez először hónapokig járt egy idősek otthonába, nézte az ápolónőket, átvette a mozdulataikat. "Apró dolgokból állt össze Piroska" - jegyezte meg.

"Az alakítás akkor teljesen kizsigerelt és kiszipolyozott, sokszor zombinak éreztem magam, aki vezényszóra mozog. Annyira nagy érzelmi sokk, érzelmi robbanás volt a forgatás és a próbák". Mivel nem tanult színész, nem volt kelléktára, így az érzelmek megjelenítésénél csak és kizárólag önmagából meríthetett - utalt a nehézségekre.

"A főszereplő a harmincas évei második felében jár. A történet az ő fejlődésregénye: önmaga kereséséről szól, arról, hogy tudja elfogadni magát olyannak, amilyen valójában. Fontos volt, hogy olyan filmet csináljunk, ami pszichológiailag hiteles. Ha belegondolunk, egy élőhalotti állapotból, egy ilyen apátiából nagyon nehéz kijönni. Ahogy Piroska térben és időben utazik, úgy érik meg benne nagyon lassan a változás " - fogalmazott Kocsis Ágnes rendező.

Mint mondta, pontos forgatókönyvből dolgozott. A hosszú beállítások, bonyolult kameramozgások miatt nem nagyon volt lehetőség az improvizációra. A negyven napos forgatás minden részletét gondosan meg kellett tervezniük.

A belső road movie-ként jellemezhető film egyre mélyebben merül a barátnő után nyomozó Piroska világába, de a rendező közönségére bízza az ápolónő korábbi életéből előkerülő mozaikdarabkák összerakását.

"Számítok a nézők aktív részvételére. Nem gondolom, hogy minden információt a szájukba kellene rágni. A nyomozás során fokozatosan kibontakozó információk segítik Piroskát hozzá, hogy megértse, mennyire különbözőképpen látunk mindent, mennyire másképp emlékszünk a dolgokra. A benne munkáló megfelelési kényszer így e felismerés által csökken, hiszen rá kell eszmélnie, mennyire szubjektív és relatív minden" - magyarázta Kocsis Ágnes.

"Szeretném, ha minél több nézőhöz jutna el a film. Azt gondolom, hogy a művészet, így a film is egyfajta kommunikáció, egyfajta együttgondolkodás. Kérdéseket teszek fel, amelyeket tovább lehet gondolni. Fontos lenne, hogy szembenézzünk a nem feltétlenül kellemes kérdésekkel, problémákkal is, amelyek életünk fontos, kikerülhetetlen részei. Bár a mozik közönsége zömmel fiatal, remélem, hogy a középkorú és az idősebb korosztály is eljön. Ez a film nekik is szól" - mondta.

A magyar-holland-osztrák-francia koprodukcióban készült alkotás forgatókönyvét Kocsis Ágnes Andrea Robertivel jegyezte. A film tavaly májusban a cannes-i filmfesztiválon az Un Certain Regard elnevezésű válogatásban elnyerte a FIPRESCI díját, majd számos fesztiválon, így Szarajevóban, Miskolcon, Rigában, Zürichben, Pécsett, Moszkvában, Bitolában és Cottbusban nyert különféle elismeréseket. Emellett megkapta a Magyar Filmkritikusok Szövetségének díját a legjobb rendezésért és a legjobb fényképezésért.

A fesztiválsikerek ellenére azonban pénzügyi gondok hátráltatták a Pál Adrienn mozibemutatóját. "Nem oldódott meg az anyagi problémánk. Önerőből a jogdíjakat kifizettük, de a film tartozásainak nagy része fennáll, így még mindig számítunk rá, hogy az ígéretek szerint megkapjuk azt az összeget, amit a Magyar Mozgókép Közalapítványtól kellett volna. A jogdíjakat mindenképpen rendezni kellett, mert hamarosan Ausztriában, Hollandiában és Franciaországban is moziforgalomba kerül a film és ahhoz ez elengedhetetlen volt" - számolt be róla a rendező.

"A vetítéshez szükséges három kópia a Nemzeti Kulturális Alaptól kapott összegből készülhetett el. A filmet március 17-től mutatják be a mozik minimális promócióval egyelőre Budapesten, aztán remélem, vidékre is eljut majd hamarosan"- tette hozzá Kocsis Ágnes.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Renaud-Delage: Gru 4


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés