bezár
 

zene

2011. 03. 09.
Eurovíziós Dalfesztivál: Wolf Kati a magyar induló
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Wolf Kati képviseli Magyarországot a Szerelem, miért múlsz? című dallal az 56. Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Düsseldorfban - jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Televízió (MTV).

prae.hu

A köztelevízió belső válogatáson választotta ki a számot, amelynek zenéjét Rakonczai Viktor és Rácz Gergő írta, a magyar szöveget Geszti Péter, az angolt Johnny K. Palmer jegyzi. A közelmúltban az egyik televíziós tehetségkutató verseny döntőjébe került Wolf Kati a dalt a verseny május 10-iki első elődöntőjében adja elő. A döntőt május 14-én tartják Düsseldorfban.

Wolf Kati (felvételről bejátszott zenei kíséretre) élőben énekelte el a magyar versenydalt a sajtótájékoztatón. Mint ezt követően elmondta, nagyon örült a lehetőségnek és megkönnyíti a dolgát, hogy egy egész csapat áll mögötte a produkcióban.

"A dal versenyre bocsátása, és majdani sikere érdekében nagy összefogással találkoztunk" - emelte ki Szabó László, a Médiaszolgáltatás-Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kommunikációs igazgatója. Kiemelte, hogy a szám és a részvétel a fesztiválon a magyar EU-elnökség szempontjából is fontos, hiszen mutatja annak komoly kulturális tartalmát.

Szabó László elmondta, hogy a dalhoz készülő klip is vonzhat érdeklődőket, turistákat Magyarországra, hozzájárulhat az országimázs fejlesztéséhez.

Rákay Philip, az MTV m1 csatornájának intendánsa hangsúlyozta: a Magyar Televízió az elődöntőket és a döntőt is élőben közvetíti május 10-én, 12-én és 14-én. Megjegyezte: csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy a köztévé finanszírozni tudja a magyar részvételt. (Tavaly az MTV anyagi okok miatt mondott le az oslói fesztiválon való részvételről, valamint a közvetítés jogáról. A magyar induló nélküli versenyt végül a Duna Televízió közvetítette.)

"Az időhiány és a pénzszűke miatt döntöttünk úgy, hogy belső válogatáson választjuk ki az induló dalt. Sok produkciót hallgattunk meg, a kiválasztott szám kapcsán nem volt vita" - közölte az intendáns.
Várkonyi Attila projektvezető az MTI-nek elmondta: jövőre a tervek szerint egy országos válogatást rendeznek az induló dal kiválasztására.

Elhangzott, hogy az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar dalra magyarországi előhívószámról nem lehet szavazni, ezért sokat számítanak majd a határon túli magyarok voksai, amelyhez a határon túli magyar média támogatása nélkülözhetetlen.

Wolf Kati kisgyermekként tűnt fel, amikor 1981-ben a Vuk című nagy sikerű rajzfilm főcímdalát - édesapja, Wolf Péter szerzeményét - énekelte. Diplomáját a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében szerezte szolfézs-karvezető szakon.

Az idei, 56. Eurovíziós Dalfesztivált azért rendezheti Németország és az NDR német közszolgálati televízió, mert tavaly Lena Meyer-Landrut győzött Satellite című dalával Oslóban. A helyszínen, a düsseldorfi Esprit Arenában akár 66 ezer néző is követheti majd az elődöntők és a döntő eseményeit.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar zenész először 1994-ben vett részt: Bayer Friderika Dublinban negyedik lett. 1999 és 2004 között nem volt magyar induló, Magyarország 2005-ben a NOX nevezésével "tért vissza" a versenybe. 2006-ban ismét magyar résztvevő nélkül zajlott a megmérettetés, 2007-ben Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett.

2008-ban - vitatott körülmények között - nemzeti döntő keretében Csézy kapott lehetőséget a részvételre. Legutóbb 2009-ben - miután két énekes is visszamondta különböző okok miatt a jelöltséget - Ádok Zoltán képviselte Magyarországot Tánclépés című dalával, ám nem jutott a döntőbe.

Az Eurovíziós Dalfesztivált először 1956-ban rendezték meg, a versenyt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervezi, idén 43 ország képviselői vesznek részt. A korábbi győztesek közül sokan világsztárokká váltak, köztük a svéd sikercsapat, az ABBA, a brit Cliff Richard, Olivia Newton-John vagy a Shadows együttes, az izraeli Ofra Haza és az egykor svájci színekben indult kanadai Céline Dion.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés