bezár
 

film

2011. 03. 08.
Március 15: Összehangoltan emlékeznek a közmédiumok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Összehangolt, egész napos ünnepi műsorfolyamokkal emlékeznek az 1848-as szabadságharc március 15-i évfordulójára a közmédiumok.

prae.hu

A Magyar Televízió m1-es csatornája reggel 9 órától, Petőfi Napja címen kora délutánig tartó élő stúdióműsorral kezdi ünnepi programját, a jövő hét keddi adás műsorvezetői Novodomszky Éva és Gaskó Balázs lesznek.

A nézők eközben figyelemmel kísérhetik a Kossuth téri ünnepélyes zászlófelvonást, valamint a Nemzeti Múzeumnál szervezett állami megemlékezést és a fővárosnak a Batthyány örökmécsesnél tervezett ünnepségét. Az eseményekről az m2, illetve a Duna Televízió is élőben számol be.

Az MTV a nap végén felvételről közvetíti a Kossuth- és Széchenyi-díjak előző napi átadását, ezt megelőzően pedig csatornái műsorára tűzi még egyebek mellett Jókai Mór Kőszívű ember fiai című regényének 1965-ös filmes feldolgozását, valamint az 1953-ban készült Föltámadott a tenger című magyar történelmi filmet. A televízió elé ülők az m2-n tekinthetik meg a Háry Jánosról szóló magyar rajzfilmet, illetve a Vörösmarty Mihály Csongor és Tündéjéből 1973-ban készült tévéjátékot.

A Duna Televíziót választók Föltámadott a tenger címen induló, egész napos stúdióműsort követhetnek reggeltől. A műsorban többek között megszólalnak Debreczeni Dropán Béla, Hermann Róbert és Hernády Zsolt történészek, valamint Maderspach Kinga filmrendező.

Az MR1-Kossuth Rádió hallgatói hajnali öt órától 163 évvel ezelőttről származó dallamokra ébredhetnek, majd Szendrey Júlia, Petőfi Sándor özvegye levelei és naplója alapján készült rádiómonológot hallgathatnak meg Ráckevei Anna előadásában.

A rádió műsorát nap közben is figyelemmel kísérők beszélgetéseket hallhatnak például arról, miért pont március 15-én robbant fel a forradalom lángja, továbbá hogyan látták a magyar forradalmat és szabadságharcot Európa írói és más művészei, illetve ízelítőt kaphatnak a forradalom humoráról, valamint a korszak divatos ruházatairól is.

Az MR2-Petőfi rádióra hangolók reggel hat órától este hét óráig Dalra magyar! című zenés műsorfolyammal találkozhatnak, majd a forradalom és a szabadságharc értékei kerülnek terítékre a fiatalok kedvenc zenéiben. A rádió ünnepi adását nép- és világzenei válogatás zárja.

A komolyzene iránt érdeklődök este fél nyolctól Erkel Ferenc Bánk bánjának, Magyar Állami Operaházból történő közvetítését hallgathatják meg az MR3-Bartók rádión.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Csáki László: Kék Pelikan

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés