bezár
 

film

2011. 03. 02.
Három magyar film San Joséban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Három magyar film, Orosz Dénes Poligamy, Dyga Zsombor Köntörfalak és Csáki László Bádogváros című alkotása is szerepel a kaliforniai San Joséban megrendezett 21. Cinequest Filmfesztiválon.

prae.hu

A információtechnológia fellegvárának is tekintett Szilícium-völgy fővárosában kedden kezdődött fesztivál csaknem kéthetes eseménysorozatán több mint 170 filmet mutatnak be a világ több mint 40 országából.

A Poligamyt, Orosz Dénes 2009-ben bemutatott első nagyjátékfilmjét szerdán láthatja először a Cinequest közönsége, de március 10-én és 11-én is levetítik San Joséban a tavalyi évben a legtöbb magyar nézőt vonzó romantikus vígjátékot - közölte a filmet forgalmazó HungariCom szerdán az MTI-vel.

A Cinequest honlapja szerint a Poligamy mellett a Global Landscapes szekcióban vetítik Dyga Zsombor Köntörfalak című filmjét is, amely a tavalyi Magyar Filmszemlén négy díjat is kapott, és amelyet március 6-án, 8-án és 11-én láthat a kaliforniai közönség.

A fiatal tehetségek alkotásait előtérbe helyező nemzetközi független filmfesztivál Maverick versenyprogramjában a rövidfilmek között vetítik Csáki László Bádogváros című dokumentumfilmjét, amely a 2010-es Magyar Filmszemlén megosztva megkapta a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. A 27 perces alkotást a DocuNation című programban március 6-án és 8-án vetítik.

A fesztivál nyitófilmje John Turturro negyedik rendezése, a Passione volt. Az amerikai színész-rendező kapta idén a fesztivál Maverick Spirit Award díját, amellyel korábban olyan hírességeket tüntettek ki, mint Gus Van Sant, Kevin Spacey, Spike Lee, Sir Ben Kingsley, William H. Macy, Jennifer Jason Leigh, JJ Abrams, Jennifer Beals vagy Minnie Driver.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Dev Patel: A Majomember

Más művészeti ágakról

art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés