bezár
 

zene

2011. 03. 02.
Walesi komponista zenésíti meg A walesi bárdokat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Karl Jenkins Walesben élő brit zeneszerző kantátát komponál Arany János balladájára. A walesi bárdok ősbemutatóját június 21-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben tartják száz válogatott magyar kórusénekes és mintegy félszáz walesi, illetve angol énekes közreműködésével, a MÁV Szimfonikus Zenekart a szerző vezényli.

prae.hu

A walesi bárdok megzenésítésének ötlete a Concert Masters International Budapest igazgatójától, Irinyi Lászlótól ered, ő hangolta össze a három éve folyó munkát is. Mint azt a szerdán - Arany János születésének 194. évfordulóján - tartott sajtótájékoztatón elmondta, sikerült megnyerni a projektnek Karl Jenkinst, aki a 60-as és 70-es évek Montreux-i Jazzfeszváljainak üstököse volt.

Karl Jenkins videóüzenetében szólt a walesi és magyar történelmi párhuzamokról, kiemelve, hogy két olyan népről van szó, amelynek nyelve nem hasonlít az őt körülvevő szomszédokéra. Felidézte, hogy Arany János balladájának szövege első olvasásra megragadta, képzeletét felgyújtotta, így adta a kantáta alcímét: A civil kurázsi dicsérete - In memoriam Arany János.

Az Arany-költeményt a Nagy-Britanniában élő magyar irodalmár, Peter Zollmann ültette át angolra, de a librettó háromnyelvű lesz, magyar, angol és walesi, az utóbbi fordítás Twm Morys munkája.

A sajtótájékoztatón Kroó Norbert akadémikus, az MTA alelnöke megjegyezte, hogy az Európai Unió nemrég újjáalakult tudományos tanácsa június 21-22-én Budapesten tanácskozik, s tudótársait örömmel hívja majd meg a koncertre. A projekt egyik védnöke egyébként Pálinkás József, az MTA elnöke.

Greg Dorey brit nagykövet pedig azt közölte a sajtótájékoztatón, hogy Károly walesi herceg öt évre elvállalta a projekt védnökségét, tekintve, hogy az ősbemutató után európai, sőt amerikai körútra is kívánják indítani A walesi bárdok kantátát.

A 47 perces, kilenc tételből álló szimfonikus ballada előbb Magyarországon szólal meg más koncerthelyszíneken. A mű iránt a környező országokban máris komoly érdeklődés mutatkozik - mondta el Móczár Gábor, az Europa Cantat közép-kelet európai irodája és a pomázi kóruskastély vezetője.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés