bezár
 

zene

2011. 03. 01.
Lukács Ervint jövő hétfőn búcsúztatják
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lukács Ervin Kossuth- és Liszt-díjas karmestert, a Magyar Állami Operaház örökös tagját és mesterművészét március 7-én, hétfőn 10.30-kor búcsúztatják a dalszínház előcsarnokában - közölte az intézmény kedden az MTI-vel.

prae.hu

Az életének 83. évében február 18-án elhunyt karmester hamvait ezután szűk családi körben helyezik örök nyugalomra a Farkasréti temető művészparcellájában.

Lukács Ervin Budapesten született 1928. augusztus 9-én. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Somogyi László tanítványaként 1956-ban szerzett diplomát. 1957-től a Magyar Állami Operaház karmestere, 1987 és 90 között főzeneigazgatója. 1991-94 között a Magyar Állami Hangversenyzenekar zeneigazgatója. 1982-től a Zeneakadémia karmesterképző tanszakának tanára volt.

Nemzetközi karrierje az 1962-es Római Nemzetközi Karmesterverseny első díjának elnyerésével indult. Rendszeresen dirigált Európa, Ázsia és az Egyesült Államok dalszínházaiban, koncerttermeiben. 1989-től a Japán Filharmonikus Zenekar első állandó vendégkarmestere volt.

1965-ben Liszt Ferenc-díjat, 1973-ban érdemes, 1984-ben kiváló művész kitüntetést kapott. 1994-ben Bartók-Pásztory-díjjal,1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, 1996-ban Kossuth-díjjal tüntették ki.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés