Otakar Vávra 1911. február 28-án, még az Osztrák-Magyar Monarchia idején a kelet-csehországi Hradec Královéban született. Már a két világháború közti Csehszlovákiában sikeres filmrendező lett belőle; a II. világháború alatt forgatott a nácik által megszállt Cseh Protektorátusban, egyik meghatározó filmese volt a csehszlovák kommunista rendszer négy évtizedének, s forgatott az 1989-es rendszerváltás utáni új politikai-gazdasági rendszerben is.

Első és utolsó filmje között majdnem nyolc évtized telt el. Egész estét betöltő filmalkotásainak a száma meghaladja az ötvenet. Zsánerük, színvonaluk jelentőségük eltérő. A nagystílű történelmi freskók mellet forgatott intim románcot, népszerű komédiát, tendenciózus háborús filmet is. Több alkotása a cseh filmszakma legjobbjai közé tartozik, s külföldön is sikert aratott.

Vávra először építész akart lenni, azonban rövidesen a filmhez pártolt, de a filmművészeti szakon is csak néhány szemesztert bírt ki. A harmincas évek elején avantgárd kisfilmekkel kezdett, amelyekre azonnal felfigyelt a szakma, majd forgatókönyveket írt. Első játékfilmjét 1936-ban forgatta a híres Hugo Haasszal együtt. Az Átmegy a teve a tű fokán máig is vetített és népszerű komédia. További alkotásai - a Filozófustörténet és a Szüzesség (Alois Jirásek és Marie Majerová könyvei alapján) vagy a Kutná Hora-i asszonyok - már jelezték, hogy egész életében irodalmi értékekre és kitűnő cseh színészekre fog alapozni. A negyvenes években készített filmjeit - például a Krakatit, Karel Capek regénye alapján - szintén máig vetítik a filmmúzeumok és a televíziók.

A tehetséges filmes az ötvenes években sem veszett el. Akkor született meg a kor sablonos eszméinek megfelelő, de máig is gyakran vetített és közismert huszita trilógiája: Husz János, Jan Zsizska és a Mindenki ellen; ezek a csehszlovák iskolások számára kötelező filmek voltak.

Amikor a hatvanas évek felszabadultabb légkörében megjelent az úgynevezett új csehszlovák film, Vávra ismét új erőre kapott. Az új hullám legjobb filmeseinek - például Jirí Menzelnek, Milos Formannak vagy Vera Chytilovának - egyébként Vávra tanára volt a prágai filmakadémián.

Az 1968-ban készült Boszorkánypert Otakar Vávra és a múlt századi csehszlovák film egyik legjobb alkotásaként jegyzik. A Boszorkányperben Vávra ismét a történelemből merített, az egykori boszorkányperek kísérteties hasonlóságot mutattak a sztálinista perekkel, s jól példázták, hogyan tudja összetörni a korszerű állami masinéria az embert.

Nem véletlen, hogy "prágai tavasz" elfojtása után Vávrának újra bizonyítania kellett szocialista elkötelezettségét. Ennek eredménye egy újabb történelmi trilógia: Az árulás napjai, Szokolovo, Prága felszabadítása - tehát az 1938-as müncheni szerződés napjainak, a szovjetunióbeli csehszlovák hadtest megalakulásának és a csehszlovák főváros szovjet felszabadításának a megfilmesítése. A három filmet ismét kötelezően látogatták az akkori csehszlovák iskolások.

Az 1989-es rendszerváltás után is forgatott, de új tervét - megfilmesíteni Csehszlovákia első elnökének, Tomás Masaryknak az életét - már nem sikerült megvalósítania. Jó filmet készített azonban Jan Ámos Komenskyről, s több dokumentumfilm szerzője.

Otakar Vávra életét és művét nagyon eltérően értékelik. Hívei a cseh és a csehszlovák filmiskola atyjaként, megalakítójaként tisztelik, aki remekül értette a szakmát. Ellenfelei ideológia hajlékonyságát, szerintük "gerinctelenségét" bírálják, aki mindig csak saját ambícióival volt elfoglalva. Életrajzírói szerint Vávra rendkívül művelt és vonzó egyéniség, aki mindig hihetetlen akarattal küzdött céljaiért.