bezár
 

film

2011. 02. 23.
Katolikus diákfilmszemle
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Először szervezik meg az országos katolikus diákfilmszemlét, amelyre legfeljebb tíz perces filmek küldhetők be május 9-ig, a döntőbe jutott filmek ünnepélyes vetítése, azaz a szemle május 28-án, az egyházi tömegkommunikációs világnap előtti szombaton lesz Budapesten, a Sapientia Főiskola nagytermében.

prae.hu

A szervezők közlése szerint a filmek műfaja tetszőleges: lehet dokumentum, kisjátékfilm, etűd, animáció, burleszk, klip, reklám, és az alkotók tetszőleges technikával dolgozhatnak.

A pályázatra való felhívásban az szerepel, hogy a beküldött műveknek az általános emberi értékeken túl a keresztény értékeket is tiszteletben kell tartaniuk. Lehetnek humorosak, problémafelvetők, ironikus hangvételűek, akár finoman provokatívak is, de fontos, hogy "a világ, az élet és a család evangéliumi szemléletével összhangban álljanak".

Wettstein József piarista szerzetes, a rendezvény szervezője közleményében úgy fogalmazott: a szemle célja az, hogy a katolikus iskolák motivációt és impulzust kapjanak a kreatív videós műhelymunkához.

A világi diákfilmszemle stílusa, problémavilága a tapasztalatok szerint igen erősen különbözik a katolikus iskolák diákjainak megközelítés- és kifejezésmódjától, ezért jogosult egy külön filmszemle a "nyugodtabb, a világot valamilyen védettségből néző, ugyanakkor értékekhez hozzámérő látásmód" számára - hangsúlyozta.

A szemle díjai a katolikus iskolák filmkészítő műhelyeinek kialakítását, támogatását célozzák. Három kategóriában összesen félmillió forint értékű videófelszerelést és videószerkesztő szoftvert osztanak ki. A díjak anyagi hátterét a tizennyolc éve működő VITEO Katolikus Videóbarátok Egyesülete adja.

A nevezési lap a Katolikus Pedagógiai Szervezési és Továbbképzési Intézet vagy a budapesti Piarista Gimnázium honlapjáról tölthető le. A nevezés részletes tudnivalói a nevezési lap elején olvashatóak, nevezési díj nincs. A beküldött filmek alkotóit május 20-ig e-mailben értesítik az előzsűri döntéséről.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Luke Korem és Simon Verhoeven Milli Vanilli – Az évszázad botránya című filmjeiről
A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés