bezár
 

zene

2011. 02. 23.
A Live Nation büszkén jelenti be a világ elsőszámú latin csillagának, Shakira The Sun Comes Out turnéjának indítását
Shakira május 5-én a Budapest Sportarénában is fellép
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Shakira Isabel Mebarak Ripoll néven született 1977-ben Kolumbiában. Énekes, dalszerző, zenész, producer és táncos, aki a 90-es évek közepétől a latin pop-rock zene egyik legnagyobb alakja, 2001-től pedig a világ egyik legsikeresebb előadóművésze. 1995-ben megjelent harmadik albuma hozta meg számára a sikert spanyol nyelvterületen, első angol nyelvű albuma, a Laundry Service pedig az egész világon ismertté tette.

prae.hu

Számos zenei díjat nyert, többek között 10 Grammy-, 15 Billboard- és 4 MTV Music Awards tulajdonosa. Ő az egyetlen dél-amerikai művész, aki vezetni tudta az amerikai és angol slágerlistákat.

2010-ben Waka Waka cimű dala a FIFA World Cup hivatalos indulója volt, és a legnagyobb példányszámban eladott futball dallá vált. Shakira a harmadik előadó a világon, akinek a klipjeit több mint egymilliárdan nézték már meg az interneten, és minden idők legsikeresebb latin-amerikai művésze 50 millió eladott lemezzel.

Sale El Sol /The Sun Comes Out című legutolsó albumán folytatja kreatív útját, s ugyanúgy előre tekint, ahogyan a múltba is.
Ez az album pontosan kifejezi, hogy milyen vagyok – a jelenlegi gondolataimat művészként és nőként. – mondja a lemezről Shakira.

Néhány dal a kezdetekre emlékeztet, mintha szeretnék visszamenni és elölről kezdeni, de egy másik látásmóddal, ahogyan most látom a dolgokat. Amikor Dél-Afrikában voltam, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, még a reptéri határőrök is a Waka Waka táncot járták. Az utóbbi időben egy kicsit elvesztettem a kapcsolatot a rajongóimmal, de ez segített visszatalálnom, s minden energiámat az album elkészítésébe fektetnem.

Ez nem meglepő nyilatkozat egy olyan nőtől, aki 8 éves kora óta ír dalokat, angolul Bob Dylan, Leonard Cohen és Walt Whitman munkásságából tanult meg, és aki történelmet tanul az UCLA-n két album megjelenés között.

Emellett jelentős munkát végez saját Pies Descalzos alapítványánál, amelyet 18 évesen indított és már túl van a hatodik iskola megnyitóján is. Az alapítvány több mint hatezer kolumbiai szegénysorban élő gyermek oktatását és élelmezését biztosítja, valamint már nemzetközi tevékenységet is végez, Haitin és Dél-Afrikában.

Nem úgy gondolunk rá, mint egy adományra. – nyilatkozta az énekesnő. Minden gyerek képes fejlődni és a társadalom alkotó tagjává válni. Az oktatás erős eszköz a tehetség kibontakoztatásában, és segít kitörni a körből, amibe a nincstelen gyerekek rendszerint bekerülnek.

Shakira az oktatás szószólójává vált, folyamatosan próbálja meggyőzni a világ vezetőit, hogy változtassák meg a kormányok oktatáshoz való hozzáállását az egész világon.

Talán nehéz pillanatokat élsz át, mindenkivel előfordul, de a nap mindig bennünk van, soha nem huny ki, és mindenki elő tudja hívni magából. Remélhetőleg ez egy hosszú, napos időszak kezdete lesz.

Shakira turnéja március 1-én kezdődik Argentinában, a magyar koncertre az európai körút elején kerül sor.

A budapesti show belépőihez először a hivatalos rajongói klub tagjai juthatnak február 23-án 10 óra és február 24., dél között a www.shakira.com oldalon keresztül.

Február 25-én 10 órától a jegyek már kaphatók a Ticketpro országos hálózatában is valamint a
www.livenation.hu oldalon keresztül.

További info:
www.shakira.com
www.livenation.hu
www.ticketpro.hu

 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés