bezár
 

színház

2008. 06. 08.
Jordán: boldog öt év a Nemzetinél
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Már az újonnan létrejövő szombathelyi Weöres Sándor Színház irányítására készül a Nemzeti Színház leköszönő főigazgatója. Jordán Tamás megbízatása június 30-án jár le a Duna-parti teátrum élén. Ennek kapcsán értékelte a Nemzeti Színház vezetésével töltött öt és fél évet, és beszélt szombathelyi terveiről az MTI-nek.

A kezdetekről felidézte: pályázata arról szólt, hogyan lehet beépíteni a szabadtéri színpadot a színház Dunára néző oldalán, és ez a 160 férőhelyes terem "mennyire ki tudná szolgálni azokat az elképzeléseket, amelyekkel én a munkámba belekezdtem: egy új agóra, találkozóhely jöhetett volna létre, rendkívüli események színtere". Hozzátette: a beépítés végül nem történt meg, ezért különösen fájlalja, hogy amiért pályázott, azt "objektív okok miatt" nem tudta megvalósítani.

Az igazgató mégis elégedetten tekintett vissza: "a színház, a társulat működtetése nagyjából úgy sikerült, ahogy azt elterveztem. Nagyon hamar megszűntek a Nemzetivel szembeni averziók, mind politikai, mind szakmai értelemben. Összehoztunk egy nagyon erős társulatot, talán az ország legjobb társulatát. Sok sikeres darabon vagyunk túl, és néhány bukáson".

Jordán Tamás szerint a sokszínű repertoárnak köszönhetően a közönséggel is sikerült megtalálniuk a kapcsolatot: "az öt és fél év alatt átlagban 92-93 százalékos volt a látogatottság, ez azt jelzi, hogy a színház megtalálta a közönségét, és a közönség is megtalálta azokat a darabokat, amelyek érdekelték. Úgy érzem, a publikum figyelemmel kíséri és érzékenyen reagál az intézményben történtekre".

A Szombathelyre készülő igazgató hozzátette, vidéki útjai során azt tapasztalta, hogy az emberek úgy beszélnek a Nemzetiről, mint egy olyan intézményről, amely az övék is.

"Fontos megemlíteni a megyejárást, ez két éven keresztül ment, és az volt a lényege, hogy minden hónapban más-más megye volt a Nemzeti vendége, nemcsak színházak, hanem a társművészetek alkotói is" - emlékezett egyik legnagyobb sikerű kezdeményezésére.

Mint a leköszönő direktor elmondta, július 1-től hivatalba lépő utódjával, Alföldi Róberttel nagyon jó a kapcsolata. Mint mondta, az új vezető "előkészítette a 2008/2009-es szezont, megcsinálta a műsortervet, színészeket küldött el és szerződtetett belátása szerint, kiosztotta a szerepeket. Én egy hónap múlva befejezem ezt a szezont, és a leglényegesebb, hogy gazdaságilag teljesen rendben adjam át a színházat, a támogatási összeg második félévre jutó része hiánytalanul álljon az utódom rendelkezésére".

Jordán Tamás úgy vélte, a Nemzeti Színház igazgatójának olyan hatáskört kell biztosítani, hogy senkinek semmi beleszólása ne legyen a munkájába, így júniustól neki sem. "Alföldi Róbert fiatal, dinamikus személyiség, nagyon tehetséges ember. Egészen biztos, hogy mást fog csinálni, mint én, de ezt el is lehet tőle várni" - beszélt utódjáról, majd megjegyezte: "szíve joga tehát azzal dolgoznia, akivel ő azt jónak látja. Nem szabad, hogy kompromisszumokat kössön, ha ekkora a tét".

Jordán Tamás úgy tekint pályafutására, mint egy láncolatra, melynek elemei egymásra épülnek, és egyik feltételezi a másikat. "Boldog öt és fél évet töltöttem a Nemzetiben, remélem, hasznosat is. Nehéz szívvel váltok, de az eddigi váltásaim is nehezen mentek".

Mint elmondta, a szombathelyi Helyőrségi Művelődési Otthon (HEMO) átépítése augusztusban kezdődik, addig közbeszerzések folynak. Az első ütem karácsonyra elkészül, a társulat tehát januárban költözhet be, ekkortól már ott tud dolgozni, játszani. Az egész épület 2010 őszére lehet készen. "Közben erősen szorítunk, hogy valóban felépüljön a végleges kőszínház a Március 15. téren, amelynek a pályázati kiírása most fog megjelenni" - tette hozzá.

Jordán Tamás beszámolt arról, hogy politikai jellegű viták Szombathelyen is voltak a beruházással kapcsolatban. "Közgyűlési határozat van, az egész város nagyon akarja a színházat, így a képviselők is. Azt remélem, ha nem is mindenben értenek egyet a pártok, az alapvető kérdésben, abban, hogy legyen színház, megegyeznek".

Az új teátrum koncepciójáról szólva úgy vélte, olyan előadásokat kell létrehozni, amelyeket értenek azok is, akik először jutottak el színházba, vagy nagyon régen voltak ott. Mint mondta, "ez első hallásra konvencionálisnak tűnik, de egy nagyon jó Molnár Ferenc, amely látszatra hagyományos, azért a legmodernebb színészetet képviselheti". Kijelentette: olyan színházat kell csinálni, amely egyszerre szól a fiataloknak és a terveik szerinti 6000 bérletesnek, miközben most még csak 1500 rendszeres színházba járó van a városban.

Jordán Tamás elmondása szerint a 7000 szombathelyi egyetemistából szeretnének legalább ezret szenvedélyes színházlátogatóvá tenni. "Nagyon sokféle módon cserkészzük be őket. Olyan újításokat szeretnénk bevezetni, amelyek figyelembe veszik, milyen az egyetemisták gondolatmenete, belső világa. Olyan beavatószínházat, amely kimondottan megszólítja őket, bevonja az előadás-készítésbe. Vannak színinövendékek is Szombathelyen, majd összeismerkedünk, és nagyon bízom benne, hogy megtaláljuk azokat a formákat, amiket ők kedvelni fognak" - ismertette szombathelyi terveit Jordán Tamás.

Szkéné színház

nyomtat

Szerzők

-- Csernus János --


További írások a rovatból

Lev Birinszkij: Bolondok tánca a Radnóti Színházban
Penelope Skinner: A legenda háza a Belvárosi Színházban
színház

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánjáról
avagy A spacio-temporalitás liminalitásának reprezentációja David Greig Prudenciájának Kovács D. Dániel által teremtett színpadi víziójában...

Más művészeti ágakról

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés