bezár
 

film

2011. 02. 15.
Rába Rolandé a Fehér György-díj
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rába Roland színész-rendezőnek ítélték idén a 2002-ben elhunyt film- és televíziós rendező emlékére alapított Fehér György-díjat - tájékoztatta Gerő Péter, a kedd esti, Nemzeti Színház-beli díjátadó ünnepség szervezője az MTI-t.

prae.hu

Fehér György emlékére egykori barátai és pályatársai hat éve alapítottak díjat, amellyel azoknak a filmes területeknek az alkotóit kívánják jutalmazni, amelyekben a neves filmes egykor működött. Az elismerést minden évben Fehér György születésnapjához (február 12.) közel eső estén adják át.

"Minden esztendőben Fehér György (rendező-operatőr-producer-színész) fiatal szellemi rokonát keressük, tehát azt, aki következetesen perfekcionista módon, de közérthetően valósítja meg alkotását, vagy azt a személyt, aki olyan körülményekkel segíti az alkotókat, hogy saját értékes világuk maradéktalanul megvalósulhasson" - fogalmaznak a szervezők a díjátadásra szóló meghívóban.

Minden évben más filmes szakma képviselőjét díjazzák, idén a 45 év alatti színészek közül választottak, "olyan személyt, akivel feltehetőleg Fehér alkotásaiban találkozhattunk volna".

A díjra Janisch Attila filmrendező és Szolnoki András televíziós gyártásvezető jelölhetett hat személyt, közülük választotta ki a zsűri Rába Rolandot. A zsűrit az idei évben Lénárt István, Radó Gyula, Szolnoki András és Gerő Péter állandó tagok mellett Szinetár Miklós, Kardos Sándor, Bánki Iván, Báron György és Janisch Attila alkotta.
Gerő Péter elmondása szerint a díjjal fiatal művészeket igyekeznek "helyzetbe hozni". "Rába Roland a feltörekvő és érő nemzedék tagja, aki még nem ért el kiemelkedő sikereket, de már rendez a Nemzetiben" - fogalmazott a főszervező.

A díjazott minden évben egy Fehér György szellemiségét idéző festményt kap, idén Székely Beáta, a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójának Szürkület című alkotását. A díjként jelölt 13 festményből kiállítás nyílt a Nemzeti Színházban.

A Fehér György-díjat 2011-ben hetedszer adják ki, az eddigi díjazottak Kenyeres Bálint rövidfilmrendező, Németh Gábor Péter dokumentarista, Pintér Béla író-rendező, Sipos Pál szerkesztőségvezető, Szász János játékfilmrendező és Herbai Máté operatőr voltak.

Az elismerés névadója, a Balázs Béla-díjas Fehér György 1939. február 12-én született Budapesten. Nevéhez fűződik József Attila életútjának televíziós feldolgozása. Első játékfilmje, a Szürkület (1990) különdíjat kapott a 22. Magyar Filmszemlén. Az 1998-ban készült Szenvedély című játékfilmje a 29. Magyar Filmszemlén elnyerte a játék-, kísérleti- és kisjátékfilmes zsűri fődíját, a legjobb rendező díját és számos egyéb elismerést.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
Luca Guadagnino: Challengers
A 14. Frankofón Filmnapokról
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés