bezár
 

zene

2011. 02. 14.
Szakmai egyesületet szerveznének az operaénekesek
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Magyar Állami Operaház Budapest magánénekeseinek jelentős része egy szakmai érdekvédelmi szervezet létrehozását vette fontolóra. Az egyesület megalakításáról, további céljairól hétfőn tartottak megbeszélést a dalszínházban.

prae.hu

Mint az a tanácskozáson elhangzott, a szervezetet Magyar Operaénekesek Egyesülete néven szeretnék megalakítani. Az elnevezés arra is utal, hogy a fővároson kívüli társulatoknál működő énekesek jelentkezését is várják.
A megbeszélésen a szervezet elnökének Rácz Istvánt, elnökhelyettesének Tokody Ilonát, titkárának Ambrus Ákost kérték föl.

A létrehozandó egyesület céljai közé tartozna az érdekvédelmen túl a magyar zenei élet, az operajátszás hagyományainak megőrzése és fejlesztése is. Támogatnák a pályakezdő fiatal tehetségeket, ugyanakkor lehetőségeikhez képest segítenék a munkanélküli és a nyugdíjas egyesületi tagokat is.

Az egyesület fellépne a művészek hivatalos és társadalmi megbecsüléséért, a szakmára vonatkozó jogszabályok megalkotásában segítséget nyújtana a jogalkotóknak és -alkalmazóknak egyaránt, de politikai erőktől független maradna.

A rangos művészekből álló jövendő szervezet szakmai tudását felhasználva részt kíván majd venni a magyar operakultúra terjesztésében, az operaénekesi hivatás meg- és elismertetésében. Őrizni kívánják az operatörténet értékeit, a régi nagy énekesek hírnevét, ennek érdekében kiállításokat is szerveznek, archívumot építenek.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Renaud-Delage: Gru 4
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés