bezár
 

zene

2011. 02. 13.
Intim Torna Illegál: Miénk ez a Cirkusz!
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Cirkusz címmel megjelent az Intim Torna Illegál (ITI), napjaink egyik legnépszerűbb hazai klubkoncertzenekara első stúdióalbuma; az egykori Kistehén Tánczenekar négyötödéből 2009 végén alakult csapat idén minden nagyobb fesztiválon fellép.

prae.hu

A cirkusz fogalma mostanában más rockzenei előadókat is foglalkoztatott, Hobo (Földes László) 2009-ben jelentkezett a Magyarország hangulatát sajátosan bemutató lemezével, a Circus Hungaricusszal.

"Mi a zenekarunk körüli cirkuszt szerettük volna érzékeltetni ezzel a címmel. Nemcsak az egy évvel ezelőtti balhét, ami a Kistehén Tánczenekar kettészakadásához, az Intim Torna Illegál megalakításához vezetett, hanem azt is, hogy a koncertjeinken mindig történik valami váratlan, például fejen áll valamelyikünk" - magyarázta Kiss Sándor basszusgitáros, vokálos az MTI-nek.

A zenész úgy fogalmazott, hogy a Kollár-Klemencz Lászlóval történt szakítás után megalakult ITI a "semmibe lépett" 2009 végén: egyetlen számuk volt készen, a Hipnotizőr király, az is angol szöveggel, és nem lehetett tudni, miként reagál a közönség a változásokra.

"A Kistehén Tánczenekar éveken át nem tudott sikeres koncertzenekarrá válni. A dolog valahogy nem működött élőben: ismertek voltunk a köztudatban és a médiában, viszont kevés volt a néző a fellépéseinken. Amióta az új névvel és változatban lépünk fel, a fiatal közönség körében lettünk elsősorban népszerűek, a bulik telt házzal és remek hangulatban mennek" - fejtette ki Dorogi Péter gitáros-énekes. A zenekar két további tagja Nádasdi János (Ütőhangszerek, vokál) és Gálos Ádám (dob, vokál).

Az ITI érdekes keverékmuzsikát játszik, a zene egyfajta városi rock, némi manu chaós, punkos ízzel, Republic-szerű refrénekkel, időnként mintha Cseh Tamásra is ki-kikacsintanának. A tetten érhető hatások ellenére a dolog egyéni és hangulatos hangzássá áll össze. A Cirkusz (kiadó: Tom-Tom Records) négyük zenei ízléséből, az abból összeengedett elegyből áll össze a próbateremben, a szövegeket Dorogi Péter írta.

"Ezek mind az én személyes életem történéseit tükrözik, benne van a szerelem, az albérlet, a bicikli és hasonló témák. A Vágjál lyukat a kádba például vigasztaló szám, egyfajta útravaló egy kisgyereknek, hogy időnként sírni kell, még a fiúknak is. A 6 diplomás meg arról szól, hogy nem a diploma teszi az embert, és egyszer egyébként valóban így mutatkozott be valaki a zenekarnak: hat diplomás közgazdász vagyok. Azt hiszem, egy ilyen embertől sok jót nem várhatunk" - fejtette ki Dorogi Péter.

A csapat tavaly az MR2 Petőfi Rádió Akusztik című koncertsorozatán is szerepelt, ott a Sziámi zenekar dalát, a Kicsi, kicsiszolt kőt is előadták.

"Igen, ez volt az egyetlen, ami nincs rajta a lemezen. Régi kistehenes számokat nem játszunk, lezártuk a múltat, csak előre tekintünk" - szögezte le Kiss Sándor.

A lemezborító, a CD és a hozzá mellékelt füzetke cirkuszos grafikai dizájnját Sajó Réka készítette, és az ő nevéhez fűződik a zenekar logójának megtervezése is; utóbbi nagy és világító verziója látható az ITI-koncerteken a színpadon.

A csapat már valamennyi nagyobb idei hazai fesztiválra meghívást kapott, köztük a Szigetre, a Voltra, a Fishing On Orfűre, az EFOTT-ra, a SZIN-re, a Campusra, emellett a tusnádfürdői szabadegyetemre és diáktáborra is.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Renaud-Delage: Gru 4
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés