bezár
 

zene

2011. 02. 13.
Szabadtéri operák a Salzburgi Ünnepi Játékokon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Új, összehajtható tetőt kap a salzburgi Felsenreitschule, így a nyári Salzburgi Ünnepi Játékok látogatói már szabadtéri operákat is meghallgathatnak.

prae.hu

"A tető percek alatt zajtalanul összecsukható" - mondta el Gerhard Sailer építész. A hőszigeteléssel is ellátott összecsukható tető negyven méter széles és huszonöt méter hosszú.

Hogy a szabadtéri helyszín, a Felsenreitschule (sziklába vájt lovasiskola) télen is használhatóvá válik-e, egyelőre kérdéses. "Nagyon szeretnénk ezt elérni, de még nem tudjuk, vajon a meglévő fűtőberendezés elegendő-e ahhoz, hogy a színpadi teret is melegen tartsa" - mondta el Helga Rabl-Stadler, az ünnepi játékok elnöke.

A Felsenreitschuléban a XVII. században még a közönség szórakoztatására állatokat hajszoltak, majd lovakat idomítottak, az ünnepi játékok alapítása óta pedig színházi és operaelőadásokat tartanak. Legutóbb Peter Stein az 1990-es évek elején mutatta be itt Shakespeare drámáit.

Az építési projekt összesen 8,5 millió euróba (2,3 milliárd forintba) kerül. Ebből 5,7 millió eurót az ország, a tartomány és a város fizet, a fennmaradó összeget pedig az ünnepi játékok, a művészetpártolók szövetsége és az adományozók finanszírozzák.

A tervek szerint a Felsenreitschule felújítása május végére befejeződik, június 9-én pedig egy Bernhard Paumgartner-emlékkoncerttel nyitják meg az épületet.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day
Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés