bezár
 

film

2011. 02. 11.
Berlinale: Szolidaritási akció Panahi mellett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Dzsafár Panahi iráni rendezőről, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének politikai okok miatt hiányzó tagjáról szólt a pénteki nap a Berlinalén: a filmes szakma tiltakozó akciót szervezett, és levetítették a művész Pályán kívül című filmjét is. Kevin Spacey amerikai színész szégyennek nevezte, hogy Panahi nem lehet jelen a rangos filmmustrán.

prae.hu

Dzsafár Panahit hazájában hatévi börtönbüntetésre ítélték, emellett 20 évre eltiltották az alkotói tevékenységtől. A rendező nem hagyhatja el Iránt, ahol rendszerellenes propagandatevékenység miatt ítélték el. Panahi fontos szereplője volt a Mahmúd Ahmadinezsád vitatott újraválasztása után kibontakozó ellenzéki megmozdulásoknak 2009-ben.

A művész idén tagja lett volna a versenyben lévő nagyjátékfilmekről döntő nemzetközi zsűrinek, amelyet Isabella Rossellini színésznő vezet. Épp Rossellini volt az, aki pénteken felolvasta Panahi üzenetét, s Dieter Kosslick fesztiváligazgató szerint az iráni rendező telefonon keresztül fültanúja volt a pályatársak szolidaritási akciójának.

"Mint társadalomkritikus filmkészítő azzal kell szembesülnöm, hogy többé nem mutathatom be népem gondjait" - tolmácsolta Dzsafár Panahi szavait Rossellini. "De nem szűnök meg arról álmodni, hogy húsz év múlva e gondok közül már egy sem létezik majd, és akkor, ha ismét módomban áll, hazám jólétéről készítek majd filmeket" - írta a rendező.

A Berlinben 2006-ban Ezüst Medve-díjat nyert művész mellett a német és a nemzetközi filmszakmán túl politikusok is kiálltak, jelen volt a megmozduláson Claudia Roth német politikus, a zöldek vezetője.
Rafi Pitts iráni rendező, Panahi Párizsban élő kollegája nagyon fontosnak nevezte a szolidaritás megnyilvánulását.

"Bízzunk abban, hogy Dzsafár Panahi itt lehet, mielőtt véget ér a fesztivál" - fogalmazta meg a pályatársak reményeit. Kevin Spacey Oscar-díjas amerikai színész úgy fogalmazott, Panahi jó példája azoknak, "akik a szabadságért küzdenek Iránban, Egyiptomban és Fehéroroszországban", a Nyugatnak pedig segítenie kell ezeket a hangokat - tette hozzá. "Szégyen, hogy Panahi nincs jelen" - mondta.

Az idei Berlinalén a hagyományos színek mellett zöldben is pompáznak medvék, ez volt a színe az iráni ellenzéki mozgalomnak. A Tageszeitung című napilap pénteken zöld nyomásban jelent meg.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon

Más művészeti ágakról

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés