bezár
 

zene

2011. 02. 11.
Elvonnak 175 milliót a Fesztiválzenekartól
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendkívüli helyzetbe került a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ), miután 175 millió forinttal megkurtították a világhírű együttes költségvetését - írja a pénteki Népszava.

prae.hu

A napilap cikke ismerteti, hogy a Fesztiválzenekar a napokban levélben értesült a döntésről, a fenntartók döntésüket egyaránt nehéz anyagi helyzetükkel indokolták. Körner Tamás, a Fesztiválzenekar igazgatója elmondta: a Nemzeti Erőforrás Minisztérium 100 millióval, a budapesti vezetés pedig 75 millió forinttal ad ebben az évben kevesebbet, mint tavaly, amikor közel egymilliárd forint volt a dotáció.

Az elvonással keletkezett hiány csupán spóroló lépésekkel kigazdálkodhatatlan. Rendkívüli helyzetbe kerültünk - magyarázta a Népszavának Körner Tamás, aki ugyanakkor nem akart találgatásokba bocsátkozni azt illetően, hogy fizetés-, esetleg tevékenységcsökkentéssel, netalán elbocsátásokkal orvosolják a problémát. A szükséges lépésekről szombaton tárgyal a BFZ Alapítványa.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bartók György szerzői estje a Fugában
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés