bezár
 

zene

2011. 02. 09.
Simándy-énekverseny Szegeden
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tavasszal újra Simándy-énekversenyt rendeznek Szegeden, a legfiatalabb tehetségek február közepéig jelentkezhetnek a megmérettetésre – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

prae.hu

A fiatal énekesnövendékek és ifjú előadóművészek számára meghirdetett versenyt 1998-ban, egy esztendővel a Kossuth-díjas tenorista, Simándy József halála után alapította Temesi Mária Liszt-díjas operaénekes, a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának professzora, valamint egykori énektanára, Sinkó György.

Az immár hetedik alkalommal megszervezett és 2008-ban nemzetközivé vált megmérettetésen olyan ma már ismert énekesek tűntek fel, mint Gál Erika, Rálik Szilvia, Geszthy Veronika, Wierdl Eszter, Fekete Attila, Kiss B. Atilla, Kovácsházi István, Kóbor Tamás, Nyári Zoltán vagy Wendler Attila.

A versenyen olyan ifjak indulhatnak, aki klasszikus – komolyzenei hangképzésen alapuló – magánének tanulmányokat folytattak vagy folytatnak. Az énekversenyt három korcsoportban rendezik meg: az alap- és középfokú oktatásban résztvevők között csak magyar diákok indulhatnak, a főiskolai vagy az egyetemi képzés első három évfolyamában tanulók, a felsőbb évesek és friss diplomások számára meghirdetett kategóriák viszont mindenki számára nyitottak.

A fiatalabb korosztálynak március első hetében területi válogatókat rendeznek Szegeden és Budapesten. A verseny döntőjét április végén tartják a csongrádi megyeszékhelyen, ekkor az énekeseknek három produkciót kell előadniuk egy klasszikus, egy romantikus, egy XX. századi és egy szabadon választott alkotás, illetve Simándy József emléke előtt tisztelegve, Caccini Amarilli című dala vagy Kodály, Bartók, Liszt valamely műve közül.

A legjobbakat a Marton Éva Kossuth-díjas operaénekesnő által vezetett nemzetközi zsűri választja ki, jutalmuk a pénzdíjak mellett számos koncertmeghívás lesz a 2011-2012-es évadban.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés