bezár
 

zene

2011. 02. 08.
Szimfonikus felfedezések a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Lendvay József, Várdai István, Zsoldos Bálint és a Győri Filharmonikus Zenekar koncertjével, február 15-én indul útjára a Müpa magyarországi szimfonikus zenekarokat bemutató sorozata. A Magyar szimfonikus körkép folytatásaként megszülető Szimfonikus felfedezések az együttesek mellett hazánk kiemelkedő szólistáira és a szimfonikus repertoár még ismeretlen gyöngyszemeire hívja fel a közönség figyelmét.

prae.hu

A sorozat első hangversenyén három felívelő karrierű szólistát kísér Berkes Kálmán irányítása mellett a Győri Filharmonikus Zenekar. A világhírű magyar hegedűvirtuózok sorát folytató Lendvay József számos versenygyőzelmet tudhat maga mögött, művészetét Liszt-díjjal is elismerték. Várdai Istvánt, a Genfi Zenei Verseny első helyét és különdíjait elhódító csellistát a kritikusok már egy ideje Perényi Miklós utódjaként emlegetik. Zsoldos Bálint rendszeres szereplője a hazai és nemzetközi koncertéletnek: játszott többek között a Salzburgi Fesztiválon, a Santanderi Nyári Fesztiválon és a Budapesti Tavaszi Fesztiválon is.

A hangversenysorozat első műveként Szokolay Sándor Nyitány-fantáziája csendül fel. A nyugati áramlatokat a bartóki és kodályi hagyományokkal összeegyeztető szerző egyik legnagyobb sikere Federico García Lorca művéből írt Vérnász című operája volt. Az esten megszólaló darabját Sopron város megrendelésére, a páneurópai piknik huszadik évfordulójára írta. A tubával és csőharangokkal kibővített darab bemutatása teljes szimfonikus zenekart igényel.

A magyar művet Beethoven különleges összeállítású, hegedűre, csellóra, zongorára és zenekarra írt C-dúr Hármasversenye követi. A koncert második részében Borogyin 1876-ban befejezett, egyik fő művének tekintett II. szimfóniáját szólaltatja meg a győri együttes.

Két héttel később, március 1-jén Gyöngyössy Zoltán és a Máv Szimfonikus Zenekar koncertjével folytatódnak a Szimfonikus felfedezések. Ezen a napon, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben csendül fel először Madarász Iván második Fuvolaversenye. Kesselyák Gergely vezényletével a koncert második felében a Mahler életművében kulcskompozícióként számon tartott V. szimfónia kel életre.

Borbély László zenekari szólistaként április 6-án Mozart Esz-dúr zongoraversenyével mutatkozik be a Müpa közönségének. Az Alba Regia Szimfonikus Zenekar és Veszprém Város Vegyeskara ezután Drahos Béla irányításával két közönségkedvenc nagyzenekari darabot, Vajda János Magnificatját, és Csajkovszkij „Patetikus” szimfóniáját szólaltatja meg.

A Concerto Budapest április 29-i fellépésére ambiciózus programot állított össze Keller András. Ránki Fülöp Sosztakovics II. zongoraversenyét adja elő, amit Eötvös Péter Három nővér című operájának két részlete követ. A koncertet a modern zenetörténet egyik legizgalmasabb műve, Stravinsky Tavaszi áldozata zárja.

 
nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés