bezár
 

zene

2011. 02. 05.
Francia esteket ad a Budapesti Fesztiválzenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A lengyel és orosz est után francia esttel folytatódik az amerikai vendégjátékáról hazatért Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) egy-egy ország zenéjét bemutató sorozata. A csütörtök, péntek esti és szombat délutáni hangversenyeket César Franck Az elátkozott vadász című szimfonikus költeménye nyitja a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

prae.hu

A koncerteket a neves karmester, Pinchas Steinberg vezényli, aki hegedűsként indult, majd karmesterként 1974-ben debütált a berlini RIAS Szimfonikus Zenekar élén. 1989 és 1996 között a Bécsi Rádiózenekar zeneigazgatója volt, 2002-2005 között a genfi Suisse Romande Zenekarnál töltötte be ezt a funkciót - közölte az MTI-vel Váradi Júlia kommunikációs menedzser. Steinberget, aki hatodszor lép fel a Fesztiválzenekarral, utoljára 2006 áprilisában hallhatta a budapesti közönség.

A szünet előtt Ernest Chausson Maurice Bouchor verseire írt dalciklusát, A szerelem és a tenger költeményét hallhatja a közönség. A mű szólistája az orosz mezzoszoprán, Jelena Zsidkova, aki első alkalommal lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral.

Zsidkova a híres orosz énekiskola neveltje, ma a nagy operaházak és fesztiválok keresett vendégénekese. Szoros művészi kapcsolat köti Claudio Abbadóhoz, akivel a Berlini Filharmonikusoknál, a Salzburgi Ünnepi Játékokon és az Edinburgh-i Fesztiválon is fellépett. Az utóbbi évadokban a Trisztán és Izolda Brangänéje volt Frankfurtban, Stuttgartban, Madridban és Tokióban. Bartók operájának, A kékszakállú herceg várának hősnőjét, Juditot korábban a milánói Scalában, tavaly márciusban pedig Amszterdamban Bretz Gábor oldalán, Fischer Ádám vezényletével keltette életre.

A koncertet Berlioz Fantasztikus szimfóniája zárja.

Váradi Júlia emlékeztetett arra, hogy a BFZ januári New York-i fellépései után a The New York Timesban rendkívül meleg hangú kritika jelent meg. A lap kritikusa a két szólista, Alekszej Ljubimov és Perényi Miklós csellóművész kimagasló teljesítményeit is kiemelte.

"A koncert Fischer Iván és hegedűk nélkül indult, majd Stravinsky zenéjének taktusai alatt a karmester és a zenészek dülöngélve léptek a színpadra és állva játszottak. Ezzel még nem volt vége a váratlan, komolyzenében nem éppen szokványos történéseknek. A Tangó című darab alatt Fekete Zoltán váratlanul felkapta Molnár Noémi zenésztársát és tangózni kezdtek. Később Leroy Anderson Írógép című darabját egy régi írógép jelenléte jelezte a színpadon, a mű vége felé pedig Kurcsák István ütőhangszereit egy MacBook-ra cserélte" - idézte a recenziót a kommunikációs menedzser.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
A Pécsi Jazz Napok négy koncertjéről

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés