A vajdasági Szenttamáson született, a soknemzetiségű, szerbek, horvátok, svábok, magyarok lakta falu lett későbbi regényeinek is színhelye. Szabadkán géplakatosi végzettséget szerzett, bár állítása szerint egy szöget sem tudott rendesen beverni.

Az irodalom világa jobban vonzotta, úgy érezte, tehetsége, alkata az írásra predesztinálja. Szülei nem kis bánatára beiratkozott az Újvidéki Egyetem magyar szakára, ahol 1963-ban tanári diplomát szerzett. Egyetemi évei alatt ösztöndíjat kapott az újvidéki rádiótól, amelynek aztán munkatársa is lett.

1983-ig, első rádiós korszaka végéig, bejárta az újságírói ranglétra összes fokát, ekkorra tehető írói pályájának kezdete is: nappalai cikkírással, éjszakái szépírói tevékenységgel teltek. A hatvanas évek elején csatlakozott az akkor meginduló Új Symposion című folyóirat körül csoportosuló körhöz, a hagyományos irodalom ellenében a neoavantgárd jegyében fellépő fiatal írónemzedékhez. Első írásai is a neoavantgárd stílusjegyeit viselték magukon, laza időkezelés, szabad asszociációkban bővelkedő nyelv jellemezte őket.

Első regénye, a Kétéltűek a barlangban 1968-ban jelent meg, s elsősorban korosztályának problémáit feszegette.

1969-ben a Fórum Könyvkiadó regénypályázatára írta meg a Testvérem, Joáb című regényt, amelyért első díjjal jutalmazták. A regény a körülötte kialakuló politikai vita miatt Magyarországon nem jelenhetett meg, s a jugoszláv hivatalos körök is gyanakvással figyelték Gion írói tevékenységét.

Ekkorra alakult ki a későbbi írásaira is jellemző sajátos, elevenen, fordulatosan mesélő elbeszélői módszere és stílusa.

Hogy a tevékenységét kísérő gyanakvást oszlassa, érdeklődése egyre inkább a gyerekek világa felé fordult, ifjúsági regényei azonban a felnőttek körében is népszerűvé váltak. Ezek közül is kiemelkedik A kárókatonák még nem jöttek vissza című, amelyből 1984-ben András Ferenc rendezett tévéfilmet, s a Sortűz egy fekete bivalyért, amelyet a francia színészként híressé vált Szabó László filmesített meg.

1973-ban egy történelmi regényre kiírt pályázatra készítette el az anyai nagyszüleinek történetét feldolgozó Virágos katona című regényét, amely nagy sikert aratott. 1976-ban készült el a folytatás, a két világháború közti korszak tükre Rózsaméz címmel, s a két mű a Latroknak is játszott című kötetben együtt is megjelent. A trilógia harmadik része az 1997-es Ez a nap a miénk.

Gion Nándor a Vajdasági Íróegyesület elnöke, 1983-85-ben pedig az Újvidéki Színház igazgatója is volt, 1985-ben ismét az újvidéki rádióhoz került főszerkesztőnek.

1993 őszén lemondott, s átköltözött Magyarországra, ahol több novelláskötete és regénye is megjelent. Írói munkásságáért számos elismerést is kapott, köztük 1987-ben Déry Tibor-, 1988-ban József Attila-, 1997-ben Márai-díjat, 1993-ban Soros Életműdíjat. A Magyar Köztársaság Babérkoszorúja kitüntetést 2000-ben vehette át, ugyanebben az évben a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjai közé választotta. 2002. augusztus 27-én hunyt el a szegedi klinikán.