bezár
 

zene

2011. 02. 01.
Tiltott borítójú Beatles-lemez kerül kalapács alá
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Tiltott borítójú változatában kerül kalapács alá február 18-án a Beatles Yesterday and Today című albumának egy példánya, amelyért akár 30 ezer dollárt (közel hatmillió forintnak megfelelő összeget) vagy még magasabb árat is megadhatnak.

prae.hu

Az árverést szervező Heritage Auctions szerint a lemez - sokat vitatott borítója és alacsony példányszáma miatt - a vinil lemezek szent gráljának számít. A borítón a zenekar tagjai fehér köpenyben, lefejezett babák és húscafatok társaságában láthatók.

Az aukciósház zenei részlegét vezető Garry Shrum szerint a lemezből felbontatlanul már csak alig 25 darab létezik. A szakember - mint mondta - még egy darabot sem látott ilyen kifogástalan állapotban.

"És különben is, ki vesz meg egy Beatles-albumot, hogy aztán ne bontsa ki?" - vetette fel.

A liverpooli együttes annak idején Robert Whitaker fotográfus New York-i stúdiójában "ült modellt" a borítóhoz, a kép a vietnámi háborúról alkotott véleményüket tükrözte. A fénykép azonban akkora felháborodást váltott ki, hogy vissza kellett vonni, és új borítót kellett készíteni.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Bartók György szerzői estje a Fugában
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés