bezár
 

zene

2011. 01. 26.
Könyv jelent meg Liszt Ferenc zenéjéről
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Liszt Ferenc zenéje címmel jelent meg kötet a zeneszerző születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett emlékév keretében; Hamburger Klára munkáját kedden a Régi Zeneakadémián, Liszt Ferenc egykori lakóhelyén mutatták be.

prae.hu

A Balassi Kiadó gondozásában megjelent kötetet Gárdonyi Zoltán emlékének ajánlja a szerző. Mint azt Hamburger Klára a bemutatón elmondta, Gárdonyi és Kókai Rezső, egykori zeneakadémiai mesterei voltak azok, aki rávezették, foglalkozzon Liszt életművével. Elárulta, hogy korábban zongorista növendékként nem érdeklődött a Liszt-irodalom iránt, de diplomamunkája már egy Liszt-Wagner összehasonlító stíluselemzés volt.

Hamburger Klára hűséges maradt a zeneszerzőhöz - fogalmazott Batta András, a Zeneakadémia rektora, aki utókori plátói szerelemnek nevezte a szerző kapcsolatát a komponistával. 1966-ban egy kismonográfiát írt róla, (amely a Liszt-év kapcsán most javított változatban, németül jelent meg), majd 1986-ra, a zeneszerző halálának 100. évfordulójára elkészült a Liszt-kalauzzal, amelynek strukturális mintája Kroó György Bartók-kalauza volt.

A Liszt-évre ezt a kalauzt bővítette ki Hamburger Klára, de egy új kötettel egyenértékű munka kerül az olvasóhoz, mert a kiadó lehetővé tette, hogy sok kottapéldával lássák el a kiadványt és néhány képet is közöljenek - mutatott rá Batta András.

A rektor kiemelte, hogy a legfrissebb kutatások, köztük a fiatal zenetudósok által Weimarban végzett tanulmányok eredményeivel is kiegészült a mű, amelyet a dalokkal foglalkozó új fejezet különösen érdekessé tesz. A dalok Liszt-kortárs költők verseire készültek, s ezek eredeti nyelven és magyar fordításban is olvashatók a kötetben, amely egyaránt szól a laikusoknak, és az értő, a zenével hivatásszerűen foglalkozó olvasóknak.

Batta András megjegyezte: Liszt Ferencet egész életében bántotta, hogy az ünnepelt zongoravirtuóz alakja elhomályosította a zeneszerzőt, noha elsősorban komponistaként érezte magát egyéninek, korszakos jelentőségűnek. A könyv azonban a sokoldalú alkotót, az életmű gazdagságának minden rétegét bemutatja.

Hamburger Klára bevallotta, hogy hozzá különösen az öreg Liszt alkotói korszaka áll közel. Ebben az időszakban páratlan, és sajnos ma is ritkán játszott művek keletkeztek, köztük például a Krisztus című oratórium, amely október 22-én, Liszt Ferenc születésnapján remélhetőleg a világ sok városában felcsendül majd.
nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
A 180-as Csoport című kötet bemutatója

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés