bezár
 

film

2011. 01. 19.
Új thriller a mozikban: A következő három nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Felülírhatja-e az igazságba vetett hit és a szeretet a törvényeket, képes-e az ember ennek érdekében mindennel szembeszállva véghezvinni a látszólag lehetetlent? Ezt a kérdést feszegeti a Russell Crowe főszereplésével forgatott amerikai thriller, A következő három nap, amelyet csütörtöktől vetítenek a magyarországi mozik.

prae.hu

Az elsősorban forgatókönyvíróként ismert és sikeres Paul Haggis mozija nem helyezi új alapokra az akciófilm-készítést, ugyanakkor olyan helyzettel szembesíti a nézőt, amelyre nem lehetünk eléggé felkészülve. Vagyis: nincs az a boldog családi harmónia, amely ne tudna széthullani egyetlen pillanat alatt.

John Brennan egyetemi professzor (alakítója Russell Crowe) és üzletember felesége, Lara (Elizabeth Banks) álomcsaládot alkot kisfiukkal, ám az asszonyt egy reggel szinte minden előzmény nélkül letartóztatják gyilkosság vádjával.

Az idill összeomlik, hiszen Larát egy látszólag egyértelmű bizonyíték alapján húsz év börtönre ítélik, a fellebbezéseket elutasítják, úgy tűnik, nincs remény. Brennan azonban hisz felesége ártatlanságában és más megoldás híján elhatározza: maga szolgáltat igazságot és kiszabadítja feleségét.

A tervet aprólékosan dolgozza ki, a lehetőségekről konzultál egy börtönből többször szökött rabbal és mindent egy lapra tesz fel. Az akció sikeres végrehajtása szinte lehetetlen, még ha az briliánsan elő is van készítve.

Russell Crowe, aki a Gladiátorért kapott Oscar-díjat, férjként, apaként és hősként egyaránt hiteles alakítást nyújt, partnere, a szépséges Elizabeth Banks az elmúlt években Hollywood egyik legfoglalkoztatottabb színésznőjévé vált. Az egykori rab szerepében Liam Neeson tűnik fel, RZA, az ismert hiphop zenész egy drogkereskedőt alakít, a Doktor House-ban is szereplő Olivia Wilde pedig játszótéri anyukaként látható.

A rendező Paul Haggis Michael Nozik producerrel 2008-ban hozta létre a Hwy 61 produkciós céget, amelynek első filmes munkája A következő három nap. A mozi a Pour Elle című francia thriller amerikai remake-je; Fred Cavayé rendezésében 2007-ben mutatták be az európai változatot.

A Kanadában született, de hosszú ideje Kaliforniában élő Haggis több mint két évtizeden át televíziós sorozatoknak írt forgatókönyveket, például a magyar gyerekek előtt is jó ismert Heatcliff animációs szériának. Később rendezni is kezdett és Hollywood felfedezte magának. Az áttörést a 2004-ben készült Ütközések jelentette, amelyért 2006-ban a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarját is megkapta. Haggis írta a Casino Royale című James Bond-mozi (2006), valamint a Terminátor - Megváltás (2009) forgatókönyvét is.

A következő három napnak Haggis a rendezője, forgatókönyvírója és egyik producere is. A zeneszerző Danny Elfman, az egykori újhullámos csapat, az Oingo Boingo tagja, aki eddig négy Oscar-jelölést kapott filmzenéiért (Good Will Hunting, Men In Black - Sötét zsaruk, Milk, Nagy hal).

A film a Palace Pictures forgalmazásában kerül a magyarországi mozikba.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Dev Patel: A Majomember
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés