zene
2008. 05. 31.
Zene - Lisszabonban tért vissza Amy Winehouse
MTI
Kilencvenezer ember előtt Lisszabonban adta első koncertjét elvonókúrája után Amy Winehouse. A Grammy-díjas énekesnő egy órát várakoztatta rajongóit pénteki fellépése előtt a portugáliai Rock in Rio fesztiválon.
A drogproblémákkal küzdő sztár több klasszikus soul dal mellett elénekelte a Rehab című dalát is az egyórás koncerten.
Az énekesnő végig zavartnak tűnt fellépés alatt, a dalok közben többször megállt beszélgetni a csapat tagjaival, egyszer pedig el is tűnt a színpadról. A koncert közben rekedt hangjáért is többször elnézést kért. A bal karján vágásokat lehetett látni, a jobb keze pedig be volt kötve. Amy Winehouse végül ráadás nélkül sétált le a színpadról, a koncert után nem nyilatkozott a médiának sem.
Az énekesnő harmadikként lépett a fesztivál nagy színpadára, a világsztár Lenny Kravitzet megelőzően. Amy Winehouse a tervek szerint idén nyáron több európai fesztiválon is énekel majd, magyarországi fellépésről egyelőre még nem érkeztek hírek.
A 24 éves énekesnő tavaly törölt egy brit koncertturnét és elhalasztotta amerikai és kanadai koncertjeit, azt követően, hogy az angol média beszámolt kábítószer-elvonókúráiról. A sztárt legutóbb május elején hallgatta ki a rendőrség, azt követően, hogy nyilvánosságra került egy felvétel, amelyen kokain-szívás közben látható.

További írások a rovatból
Más művészeti ágakról
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról