bezár
 

film

2010. 12. 30.
Kiemelt szerepet kaphat a kultúra a közszolgálatin
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Médiatanács tagjai és a Televíziós Művészek Társaságának (TMT) vezetői szerint a jövőben a kultúrának kiemelt szerepet kell kapnia a közszolgálati csatornákon.

prae.hu

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa csütörtökön azt követően juttatott el közleményt az MTI-hez, hogy a két szervezet képviselői a kulturális műsorok jövőjéről folytattak megbeszélést.

A találkozón a TMT részéről Szinetár Miklós, Szolnoki András és Radó Gyula vett részt, a Médiatanácsot mások mellett Kollarik Tamás és Auer János képviselte.

A közlemény írói felidézték, hogy a kulturális műsorok műfaja az elmúlt időszakban kevesebb figyelmet kapott a televíziók és rádiók műsoraiban a közéleti műsorokkal szemben.

A társaság képviselői a találkozón elmondták: nagyon fontosnak tartják, hogy a színházi közvetítések - közöttük a vidéki színházak darabjai is - megjelenjenek a közszolgálati műsorszolgáltatók műsoraiban, hiszen sokan csak így tudnak színházi előadásokhoz hozzáférni.

A Médiatanács tagjai pedig azt hangsúlyozták a megbeszélésen, hogy a szakmai érdekeket integrálni kell ahhoz, hogy megvalósulhasson a közszolgálatiság.

Mint írták, a közszolgálati kódex megalkotásával a csatornáknak új műsorstruktúra kialakítására, értékes kulturális tartalmak előállítására lesz majd lehetőségük. A színházi és filmes kulturális értékeink megőrzésével, közvetítésével vissza kell állítani a televíziós szakma megbecsülését.

Közölték, az elkövetkező időszakban a Médiatanács feladata a megbeszélések folytatása, a különböző szervezetek, felkészült szakemberek igényeinek összevetése lesz, hogy a szakma részéről megfogalmazott kérések mind érvényre juthassanak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
A Friss Hús Határhelyzetek című nemzetközi szekciójáról
Alex Garland: Polgárháború

Más művészeti ágakról

színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Bartók György szerzői estje a Fugában
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés