bezár
 

film

2010. 12. 23.
A félszemű tini sztárja még nincs kész az Oscar-beszédével
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Köszönöm édesanyámnak, a beszédtanáromnak, a gimnázium gondnokának... – általában így kezdődtek a vég nélküli köszönőbeszédek az Oscar-gálán, amelyek miatt limitálni kellett a megszólalások idejét. Nos, Hailee Steinfeld (jegyezzük meg ezt a nevet!), A félszemű 14 éves sztárja egyelőre nem készül a megszólalásra, mert már attól teljesen kába, hogy egyáltalán szóba jöhet Oscar-esélyesként.

prae.hu

– Ez teljesen szürreális! – mondja az ifjú színésznő. – Még nem tudom, mi lesz, először fel kell fognom, hogy mindez velem történik. Emlékszem, két éve, amikor már megvolt a meghallgatás, a szobám padlóján ültem, és vártam, hogy visszahívjanak. Arra gondoltam, akárki kapja is a szerepet, megnyeri vele a lottó főnyereményt.
True Grit
A félszeműt készítő Coen-fivérek Charles Portis klasszikus regényét adaptálták, amelyet 1969-ben már vászonra vittek, és a címszereplő John Wayne meg is kapta érte élete egyetlen Oscarját. A kritikusok szerint az új adaptáció jobb, mint az első, mert érvényesül benne a regény nyersesége és száraz humora, amivel Portis a letűnt vadnyugatot ábrázolja. Persze a színészek munkája is sokat nyom a latban, a film főszereplői a fiatal leányzó mellett Jeff Bridges, Matt Damon és Josh Brolin.
True Grit
Hailee egy kemény kamaszlányt alakít, aki felbérel egy részeges rendőrbírót (Bridges), hogy fogja el apja gyilkosát (Brolin). Csatlakozik hozzájuk egy bőbeszédű texasi határvadász is (Damon), és együtt erednek a szökevény nyomába.

True Grit / A félszemű
Hazai bemutató. 2011. február 17.
Forgalmazza: UIP-Duna Film
Forrás : UIP-Duna Film

nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
Dev Patel: A Majomember
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés