bezár
 

film

2010. 12. 22.
Mikszáth-írásokból készült tévéjáték
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Mikszáth Kálmán tárcanovelláiból készített tévéjátékot Miklauzic Bence, az Éji séták és éji alakok című kosztümös filmet hétfőn este mutatja be a Magyar Televízió.

prae.hu

Miklauzic Bence rendező Hegedüs Bálinttal (Mázli) közösen készítette el a film forgatókönyvét Mikszáth Kálmán 1880-as évek elején írt tárcanovelláiból, több történet, motívum felhasználásával.

Az 55 perces, HD-minőségű tévéjáték két főszereplője Fenyő Iván és Székely B. Miklós. A köztelevízió tájékoztatása szerint ez az első olyan tévéjáték, amelyet nagyobbrészt a Magyar Televízió új óbudai gyártóbázisán forgattak le az alkotók.

Az összegzés felidézi, hogy Mikszáth Kálmán 1881-től lett a Pesti Hírlap szerkesztője, álnéven írt karcolatait hamar megkedvelték a lap olvasói.

Ilyen hírlapi tárcák, néhány flekkbe tömörített drámák sorozatából áll az Éji séták, éji alakok című novellafüzér is, amelyben humánusan, érzékletesen, mégis finom és fájó humorral mutatja be Pest árnyékos oldalát: a nyomornegyedeket, a nincsteleneket, akik élethalálharcot vívnak a nagyváros dzsungelében. A film alkotóit a novellafüzér karakterei, hangulatai és motívumai ihlették meg, ezt igyekeznek átadni a kosztümös Mikszáth-i világ felidézésével.

A tévéjátékban Rikner Mihály (Fenyő Iván), a Pesti Hírlap szerkesztője egy éjszaka találkozik lapja egykori szedőjével, Gimey Jánossal (Székely B. Miklós).

Az újságtól évekkel ezelőtt kirúgott szedő öngyilkossághoz készülődik a Lánchídon, két hete ugyanis megharapta egy veszett kutya, s érzi, hogy a veszettség utolsó stádiumában van. Attól fél, ha hazamegy, eluralkodik rajta a gyilkos kór, megharapja lányát és két unokáját.

Felajánlja Rikner Mihálynak, ha a szerkesztő meghívja egy vacsorára, akkor végignézheti egy veszett ember utolsó éjszakáját. A szerkesztő megérzi a siker lehetőségét a sztoriban, belemegy hát a furcsa üzletbe, az újságolvasók ugyanis szeretik a hátborzongató, igaz történeteket - meg is kapják, ha nem is egészen úgy, ahogy e különös találkozás kezdetén a szerkesztő gondolta.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
Csáki László: Kék Pelikan
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés