bezár
 

film

2010. 12. 18.
Tarr Béla filmrendező nemzetközi filmakadémiát szeretne Splitben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi filmakadémiát akar alapítani Tarr Béla Kossuth-díjas filmrendező a horvát kulturális minisztérium, Split-Dalmát megye és Split város önkormányzatával közösen.

prae.hu

Splitben, a nagy dél-dalmáciai kikötővárosban idén szeptemberben rendezték meg 16. alkalommal az Új Film nemzetközi fesztiválját, amelyen Jancsó Miklós vehette át az életműdíjat. Tarr Béla ezt az elismerést 2006-ban kapta meg a Kárhozat című filmjének vetítése után. Bemutatták a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című alkotását is, és a rendező azóta is rendszeres vendége a fesztiválnak, mert ottani filmes körökben nagy reputációt szerzett a három, kompromisszumot nem ismerő filmjével.

Tarr Bélát a Slobodna Dalmacija című napilap a fekete-fehér film kivételes magyar mesterének tartja. A rendező az újságnak részletezte terveit, miszerint a városban olyan nemzetközi filmakadémiát kellene létre hozni alapítványi formában, amelyben részt venne a horvát kulturális minisztérium, a város és a megye.

Split, a római kori Spalato nagyszerű hely ahhoz, hogy az új generáció humanizmust, érzékenységet tanuljon, mert a moralitás keményen benne kell legyen a rendező munkájában - fejtette ki Tarr.

Minden hallgatónak - függetlenül a jövőbeni szakosodásától - meg kell tanulni a filmkészítés technikáját a világítástól a kamerán át a képig. A rendezőnek az a véleménye, hogy a tradicionális filmcsinálás az alapja minden további technikai bravúrnak, mert saját elképzelés és ambíció nélkül hiábavaló a technika.

A hallgatóknak meg kell tanulniuk a forgatókönyv szövegét analizálni és ismerni kell a különböző dramaturgiai struktúrákat, a szereplők karakterizálását, de ismerniük kell a világirodalmat. Ezért az a javaslata, hogy csak a negyedik évben készíthessék el a fiatalok diplomafilmjüket.

Tarr Béla kifejtette, hogy fontos megőrizni az új generációk számára a régiek tudományát, mert a film a személyes és egyben az emberi szabadság tükörképe. "Olyan embereket fogunk válogatni a tanári karba, akik a maguk szakmájában kiemelkedőek és nem úgynevezett művészek" - hangsúlyozta Tarr Béla a dalmáciai lapnak.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Luca Guadagnino: Challengers
Dev Patel: A Majomember

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Renaud-Delage: Gru 4
Platon Karataev: Napkötöző


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés