bezár
 

film

2010. 12. 13.
50 éves a világ legrégibb, ma is futó tv-sorozata
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A brit televíziózás egyik oszlopának számít a Coronation Street című szappanopera, amely immár fél évszázadot ért meg. A véget nem érő sorozat, amelynek minden epizódját milliók követik figyelemmel, egy kitalált észak-angliai helyszínen élő emberek mindennapi örömeit és kudarcait jeleníti meg.

prae.hu

A brit tévénézők 1960. december 9-én fedezhették fel először az akkor még fekete-fehérben jelentkező sorozat zenei szignálját, amelyet trombita szólaltatott meg, és ezzel együtt a Koronázási utca (Coronation Street) téglaházait a fiktív Weatherfield negyedben, amelyet viszont a forgatókönyvírók Manchester egyik ténylegesen létező, Salford nevű munkásnegyedébe helyeztek.

Ötven év alatt több mint 7500 folytatásban követték egymást a jellegzetes északnyugat-angliai kövezett utcában a mozgalmas és megható történetek, amelyeknek szereplői megannyi embertípust testesítettek meg (a jóságos özvegyet, a szépfiút, az alkoholistát, a bajbajutott munkanélkülit, stb.) A sorozat a brit társadalmi realizmus hagyományait követi, és finoman adagolt fekete humor fűszerezi.

A szigetországban bizalmasan csak Corrie néven említik a sorozatot, amely a legrégibb brit "szappanopera". Ezeket a folytatásos történeteket eredetileg az Egyesült Államokban kezdték sugározni az 1930-as években, a költségeiket finanszírozó szappanmárkák (angolul soap) népszerűsítésére, innen az elnevezés, a soap- vagy szappanopera.
A legelső amerikai szappanoperák mára véget értek, a Guiding Light 2009-ben, 57 év után jutott erre a sorsra, az As The World Turns pedig 2010-ben 54 évi jelenlét után, és azóta a Coronation Street a világ legrégibb, még ma is folytatódó sorozata. Számos utánzója akadt, így például a Lindenstrasse 1985 óta szögezi a tévék elé a német publikumot.

A Corrie másfajta rekorddal is dicsekedhet: egyik főszereplője, William Roache a leghosszabb életű sorozathős: már az első epizódban is játszott. Diákként kezdte, majd újságíró lett, később munkanélküli lett, ma pedig nyugdíjas.

A brit tömegkultúra e meghatározó produktumában sok híresség is megjelent, néha pedig illusztris meghívottak is felkeresik, néhány éve Károly herceg, a trónörökös is ott járt.

A Coronation Street sikerének egyik titka az, hogy mindennapi, egyszerű embereket jelenít meg, számos hőse sörözget naphosszat az utca kocsmájában, a Rovers Return pultjánál. Ez a pub fogalomnak számít a szigetországban.

Az évfordulót emlékezetessé tették a producerek: a hét elején sugárzott epizód során egy robbanás következtében kisiklott az utca fölött ívelő hídon haladó villamos és a házak közé zuhant. Több mint 14 és fél millió néző követte lélegzetét visszafojtva e drámát, amelynek során több kedvelt szereplő élete is veszélybe került. Csak csütörtökön, az ötvenedik évforduló alkalmából rendezett ünnepi adáson derült ki, ki élte túl a katasztrófát a szappanopera hősei közül - és ki nem…

A Coronation Street heti öt alkalommal sorra kerülő, egyenként félórás epizódjainak átlag 10 millió nézője van. Ehhez hasonló sikerrel csak a BBC rivális szappanoperája, az Eastenders dicsekedhet, bár csak fele olyan idős: februárban ünnepelte 25. születésnapját.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Dev Patel: A Majomember
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Bartók György szerzői estje a Fugában
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés