bezár
 

film

2010. 12. 10.
Magyar film is versenyben az új európai fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kocsis Ágnes legújabb filmje, a Pál Adrienn is meghívást kapott a szombaton kezdődő Les Arcs Európai Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába, amelyben 12 európai alkotás versenyez a Kristály Nyíl elnevezésű fődíjért.

prae.hu

A francia Alpok síparadicsomában második alkalommal rendezik meg december 11. és 18. között az egyetlen olyan európai seregszemlét, amelyen kizárólag európai filmeket vetítenek.

A tavaly indult kezdeményezés alapvető célja a szakmai résztvevők mellett a nagyközönségnek is bemutatni a független európai filmek sokszínűségét és az új tehetségeket: a hatvan meghívott európai nagyjátékfilm közül hetet itt láthat először a közönség.

A tavalyi, első fesztiválnak Magyarország volt a díszvendége: a 12 versenyfilm mellett 12 magyar kortárs művet és azok alkotóit is megismerhette a közönség. Idén szintén egy olyan kisebb európai nemzetet, Dániát, állították középpontba a szervezők, amelynek talán a filmkultúrája a legismertebb a világon.

A Dogma-filmek hazájából érkezik a zsűrielnök is, Thomas Vinterberg, a Magyarországon is bemutatott nagysikerű Festen című film rendezője valamint az egyik zsűri tag, Connie Nielsen színésznő. A zsűriben foglal még helyet Philippe Djian francia író, Jonathan Zaccai belga színész, Zbigniew Preisner lengyel rendező és Déborah Francois francia színésznő.

Kocsis Ágnes Cannes-ban, Rigában, Zürichben és Moszkvában is díjazott Pál Adrienn című filmje mellett a versenyben mutatják be a San Sebastian-i Fesztivál brit győztesének, Peter Mullannak a Neds című alkotását, a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjra Spanyolország által nevezett También la Iluvia (Még az eső is) című filmet Iciar Bollain rendezésében, valamint a szintén spanyol Fernando Trueba animációs filmjét, a Chico & Ritát. A Kristály Nyílért indul még egy norvég, egy dán, egy belga, egy orosz, két szerb és egy német, valamint a lengyel Jerzy Skolimowski francia színészekkel lengyel-magyar-brit-norvég-ír koprodukcióban készült filmje, Az ölés esszenciája (Essential Killing).

A Les Arcs Európai Filmfesztivált két, a környékről származó fiatal filmes hívta életre tavaly. A program összeállítására a Cannes-i Filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű szekciójának igazgatóját, Frédéric Boyert kérték fel.

A francia szervezők nem titkolják: a rendezvénnyel elsősorban az európai filmeseket kívánják segíteni abban, hogy alkotásaik minél nagyobb és szélesebb nemzetközi rétegekhez eljuthassanak.

A fesztiválsikerekből összeállított program tavalyi népszerűsége pedig az bizonyította, hogy nemcsak elit közönsége lehet a jó európai filmeknek.

A mintegy 120 vetítésre és az azokhoz kapcsolódó programokra, valamint az európai filmes iskolák közötti, illetve az európai filmek forgalmazásának fellendítésére szervezett találkozókra a szervezők hétszáz szakmai résztvevő mellett a tavalyi évhez hasonlóan legalább 9 ezer nézőt várnak az Alpok hófödte csúcsaira.

A 2000 méter magasan található Les Arcs a világ egyik legkülönlegesebb, komoly infrastruktúrával ellátott síterepe, ahol a filmfesztivál a filmrajongók mellett a síelni vágyóknak, a hegyek szerelmeseinek, a profi filmeseknek és a helyi érdeklődőknek is egy héten át színes programsorozatot kínál.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Emberpróbáló filmnézés a cannes-i filmfesztiválon
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
A 14. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés