bezár
 

film

2010. 12. 08.
Megvonták a Mozgókép Alapítvány pénzét
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Üres marad a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) kasszája, mert a parlament elutasította a kulturális és sajtóbizottság fideszes elnökének, L. Simon Lászlónak a módosító indítványát, amelynek értelmében 3,5 milliárd forint többletforrást kapott volna az alapítvány - írja szerdai számában a Népszava.

prae.hu

Az MMK idei költségvetése 5,12 milliárd forint volt, a kulturális tárca és a közalapítvány között korábban a kiszámíthatóság jegyében kötött szerződés értelmében 2011-ben 6,4 milliárd lenne a költségvetés.

A parlamenti döntés után az MMK 1 milliárd 30 millió forinttal gazdálkodhat.

L. Simon László a lapnak elmondta, korábban egyeztetett a módosító indítványról a miniszterelnökkel, aki "elkötelezett a magyar film ügyében, de - egyetértve a frakcióval - nem az MMK-val képzeli el a filmszakma támogatását".

Szomjas György, a Magyar filmművész Szövetség főtitkára a helyzetet tragikusnak nevezte, véleménye szerint a filmtámogatás elvonása gyakorlatilag a teljes összeomlást jelenti mindannak, ami a szakmában történt.

"Minden folytonosság megszakad, mindent elölről kell kezdeni. Ezzel bukik az Európai Unióval egyeztetett filmtörvény és támogatási rendszer, mert ezek szerint a fő elosztó szerv már nem az MMK, ami pedig sarkalatos pontja volt a kormány és az EU közötti megállapodásnak" - mondta Szomjas György.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
George Miller: Furiosa – Történet a Mad Maxből
A 14. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
színház

Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés