A közel-keleti országokban e műfaj számos változata él. Irakban olyan hangszereken adják elő, amelyek több évezrede tűntek fel először.
Az abbászidák a VIII. századtól a XIII. századig uralkodtak, mindaddig, amíg 1258-ban a mongol hódítók meg nem döntötték birodalmukat.

Ha a makám valóban hozzájuk kapcsolódik, akkor feltehetően a dicsőséges korszak utolsó szakaszára kell datálni a műfajt - vélekedett Mufak al-Bejati, a bagdadi makám-ház igazgatója. A tudós kutató két könyvet is írt e témáról.

Seherezáde Hasszán, iraki etnozene-kutató szerint ez a zenei forma fokozatosan alakult ki az évszázadok során, és nyomot hagyott rajta a bagdadi kalifátust körülvevő és identitására befolyást gyakoroló mindhárom nagy civilizáció: az arab, a perzsa és a török.

"A XX. században a makám még mindig a város életének egyik meghatározó kulturális pillére volt" - hangoztatta a kutató. Noha elsősorban kifinomult műveltségű személyek művelték, mivel nehezen elsajátítható művészetről van szó - tette hozzá -, volt egy határozott népi dimenziója is.

Hasszán "a makám közösséghez" a kávéházakban találkozó művészeket, az előadásokat szervező mecénásokat és a műfajban többé-kevésbé járatos műkedvelő közönség tagjait sorolja.
A műfaj repertoárját mintegy félszáz, többé-kevésbé kanonizált "makamat" alkotja. Költői szövegüket énekes tolmácsolja, akit "karé" (olvasó) néven emlegetnek, és különösen a zenei díszítő technikákban járatos.

"A múltban a makám a születéstől a halálig az élet minden ünnepénél jelen volt" - emlékezett vissza őszinte nosztalgiával Taha Gharib zenész. "Ez a muzsika, amely egyszerre profán és vallásos, a létezésről szól."
A makám ma sem kötődik valamelyik lakossági csoporthoz, az Irak földjén élő valamennyi közösség osztozik rajta. Miután sokféle hatás formálta, mindenki nagyra értékeli - az arabok, a kurdok és a törökök egyaránt.

"Történelmi szempontból a makám abból a kulturális eszményből fakad, hogy ösztönözni kell az etnikai- és társadalmi sokféleséget" - mondta Hasszán asszony. "Olyan keverék ez, amely a közös identitást fejezi ki" - fűzte hozzá.

A műfaj hanyatlása, amely a XX. század második felében vált érezhetővé, részben az országban végbement társadalmi változásokkal magyarázható. Mint az etnozene kutatója megjegyezte, kialakult egy olyan középosztály, amely koncerttermekbe jár, ahol a műsort a szélesebb közönség számára is érthető zene alkotja.