bezár
 

film

2010. 12. 04.
Péntek óta tart a Szegénység arcai filmfesztivál
2010. december 3-5. Vörösmarty mozi
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pénteken kezdődött meg a budapesti Vörösmarty moziban a DocuArtisták szervezésében a Szegénység arcai filmfesztivál, vasárnap estig tartanak a vetítések.

prae.hu

Vasárnap estig 102 film kerül levetítésre a Szegénység arcai nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában, a felhozatal elképzelhetetlenül tarka és változatos, érkeztek nevezések Romániából, az USA-ból, sőt, Vietnámból is. A formai és műfaji választék is változatos, 2 perces kliptől három órás dokumentumfilmig mindenfélét találhat magnak az érdeklődő mozinéző. A programról és a vetített filmekről részletesen tájékozódhat bárki a DocuArt honlapján itt.

A versenyfilmek mellett, afféle információs szekcióban, az elmúlt évek kiemelkedő, és a fesztivál témáit érzékenyen, kreatívan feldolgozó munkákból is bemutatnak néhányat, az "információs filmekről" is tájékoztatást nyújt a DocuArt honlapja a filmek menüpont alatt az információs filmek fülre kattintva.

A fesztivál vetítései helyszíni regisztráció után ingyenesek, délelőtt 10-12 óra között és délután 15-17 óra között minden regisztráló fesztiválnézőt vendégül látnak egy csésze kézmelengető fair trade teára.
Gazdagság a szegénységben, rend.: Klenóczky Sándorné
A Szegénység arcai fesztivál versenyprogramját szakmai zsűri értékeli, melynek tagjai: Bollók Csaba filmrendező, Dávid Ferenc szociológus (Kék Pont Alapítvány), Hajdú Eszter dokumentumfilm-rendező, Kőszegi Edit filmrendező és Stiller Ákos fotóriporter (HVG).

A zsűri minden este nyilvános workshopot tart, ahol a fesztivál vendégeit bevonva részletesen megvitatják az adott nap programját.

Akinek felkeltette a figyelmét a rövid összefoglaló, az vasárnap még bekapcsolódhat a fesztivál programjába, vagy akár még szombat este is odaérhet egy késői vetítésre.

A díjátadóra december 5-én, vasárnap este 18.30-kor kerül sor, ezt a díjnyertes filmek vetítése követi, szintén ingyenesen és szintén a Vörösmarty moziban.
A kalapos kertész, rend.: Kalász József
A Szegénység arcai fesztivál a facebookon is jelen van.

Mindenkit szeretettel várnak a fesztivál szervezői, az alkotók és a zsűri tagjai.





nyomtat

Szerzők

-- Forgács Nóra Kinga --


További írások a rovatból

Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
Csáki László: Kék Pelikan
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

Renaud-Delage: Gru 4
Bartók György szerzői estje a Fugában
Bemutatták Sárkány Tímea első, Boszorkányok nyara című verseskötetét
Kritika Nagy Gabriella Elviszlek Amerikába című regényéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés