Gyermekkorát a svájci Nyonban töltötte, ahol orvos apja dolgozott. A párizsi Sorbonne etnológia szakára járt, és közben szorgosan látogatta a diáknegyed filmklubját, itt ismerkedett meg Francois Truffaut-val és Jean Rouch filmes-antropológussal, a "cinéma vérité" elméletének egyik megfogalmazójával. Godard-t 26 évesen már a legjelentősebb francia filmkritikusok között tartották számon, őt azonban jobban izgatta a filmkészítés. Kezdetben erre úgy teremtette elő a pénzt, hogy Svájcban egy gátépítésen vállalt munkát.

Első nagyjátékfilmje 1959-ben került a mozikba: a Jean-Paul Belmondo és Jean Seberg főszereplésével készült Kifulladásig azonnal hatalmas feltűnést keltett. A rögtönzésszerű, eredeti technikával leforgatott filmhez nem készült forgatókönyv, Godard egyik napról a másikra írta meg a vázlatos dialógusokat, végül már felvétel közben, a kamera mögül súgta a szöveget. A technika a vásznon különös, elvont hatásokat eredményezett.

A következő években rögeszmésen foglalkozott a gyökértelenné váló, eszményt kereső hősök ábrázolásával (A kiskatona, 1960) és az emberi álhatatlanság témájával (Éli az életét, 1962). Az ígéretes tehetséget Hollywoodból is megkeresték, hogy rendezze meg a Bonnie és Clyde című sikerszagú filmet, Godard azonban nemet mondott. Ezekben az években készült filmjei (Made in USA, Két-három dolog, amit tudok róla) általános kiábrándultságot jeleznek, A kínai lány (1967) pedig már nyilvánvalóvá tette vonzódását a baloldali eszmékhez.

1968 tavaszán aktívan részt vett a párizsi diáklázadásokban, demonstrációkban, ekkor készült alkotásait már "nem a show, hanem a harc részének" nevezte, és hidegen hagyta, tetszenek-e azok a közönségnek. Az ideologikus fordulat miatt sok híve pártolt el a vakmerő és kiszámíthatatlan rendezőtől, de ez őt nem egyáltalán nem érdekelte.
Egy majdnem halálos kimenetelű motorbaleset után két év kihagyásra kényszerült, felépülve visszatért a nagyközönség igényeit jobban kiszolgáló alkotásokhoz, amilyen például a Minden rendben.

Grenoble-ba költözött, és jobbára a televíziónak dolgozott, majd sikeres nagyjátékfilmeket forgatott neves színészekkel (Mentse, aki tudja, 1979; Üdvözlégy, Mária 1985), emellett Amerikában és Afrikában, Mozambikban vett részt különféle filmes vállalkozásokban. 1990-ben Alain Delonnal a főszerepben készítette az Új hullám című filmet, amelyben a provokatív cím ellenére éppen annak a módszernek fordított hátat, amelyet az új hullám képviselői - köztük ő maga - a hatvanas évek elején kialakítottak.

Godard-nak óriási hatása volt és maradt a filmművészetre. Az idős rendező a svájci Rolle-ban visszavonultan, saját stúdiójában folytatja az emberi kapcsolatok felderítésére és annak képi megjelenítésére vonatkozó kutatásait.

Legutóbbi, idén forgatott Szocializmus című filmjét bemutatták a cannes-i filmfesztiválon, ő maga azonban nem jelent meg a rendezvényen. Két héttel ezelőtt Los Angelesben Francis Ford Coppolával együtt (szintén távollétében) megkapta az Amerikai Filmakadémia tiszteletbeli Oscar-díját.