bezár
 

film

2010. 11. 30.
Európa legjobb rövidfilmjei a Toldiban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Több mint negyven rövidfilmmel várja idén a közönséget az EUShorts Rövidfilm Fesztivál, amely Európa legjobb alkotásaiból kínál válogatást négy napon át Budapesten, a Toldi moziban.

prae.hu

Mint azt Tarkovács András, a fesztivál igazgatója az MTI-nek elmondta, az öt szekcióban vetített, összesen 41 filmet Európa legnevesebb fesztiváljain válogatták össze, de érkezik alkotás az amerikai Sundance Filmfesztiválról, az Egyesült Államok legnagyobb független filmes fesztiváljáról is.

"Clermont-Ferrand, Cannes, Berlin, London, igyekszünk minden nagy seregszemlén ott lenni" - magyarázta az igazgató, kiemelve, hogy az EUShorts Rövidfilm Fesztiválra csak olyan filmek kapnak meghívást, amelyek már bizonyítottak, esetenként rangos díjakat kaptak. Levetítik például a Logorama című alkotást, amely idén elnyerte a legjobb animációs rövidfilmnek járó Oscar-díjat, és itt lesz az Oscar-jelölt O'Grimm nagyi csipkerozsója vagy az Abrakadabra helyett című alkotás is.

A fesztiváligazgató rámutatott: válogatásuk egyik szempontja az volt, hogy a legkülönfélébb műfajokat vonultassák fel. "Úgy válogattunk, hogy a filmek egy kicsi bemutassák Európa hangulatát, közérzetét. Sajnos elmondhatom, az idén sokkal negatívabb ez a hangulat, mint a korábbi években" - jegyezte meg Tarkovács András, hozzátéve: a blokkokat úgy szervezték, hogy a néző a teljes érzelmi skálát végigjárhassa. "Egy rövidfilmben nem lehet üresjárat, a dramaturgiának nagyon szorosnak kell lennie. A néző sírhat, nevethet, meghatódhat egy blokkon belül" - magyarázta.

"A rövidfilmek feljövőben vannak, egyre nagyobb lesz a piacuk, hiszen sokkal jobban illeszkednek a mai ember életritmusához, mint az egészestés alkotások" - vallott a műfajról a szervező. Szerinte a rövidfilmek a technikai fejlődés és a netes videómegosztók révén egyre hangsúlyosabb szerepet fognak játszani.

Az öt lazán szerveződő blokkban olyan témákat járnak körül a filmek segítségével, mint a huszonévesek önmegvalósítási lehetőségei (Élj, boldogulj), a generációk közti humoros, máskor megdöbbentő konfliktusok (Generációk, szakadékok), és külön szekcióban vetítik Szar ügy címen a kellemetlen helyzetekre építő filmeket is. A halál és a morbiditás köré csoportosítja a filmeket a Morbid. Ennyi. című blokk, a Dress-code: rövid elnevezésű válogatás pedig a változatosságra épít, Tarkovács András szerint ezeket a filmeket amolyan "rövidfilmes promónak" kell felfogni. "Itt vetítjük például A dühös ember című norvég papíranimációt, ami garantáltan nagy hatással lesz a nézőre. Úgy beszél a családon belüli erőszakról, ahogy eddig senki" - emelte ki az igazgató.

Magyarországot három rövidfilm képviseli: Reisz Gábor Valakinek a valamije című munkája, Nagypál Orsolya Paktum című alkotása és Bodzsár Márk Levegőt venni című rövidfilmje.

A fesztiválon díjakat nem osztanak, de mint Tarkovács András fogalmazott, jövőre valószínűleg elindítják a versenyprogramot is. A fesztiválhoz workshop is kapcsolódik, ezt azonban az időjárás miatt eltolták márciusra. "A tavalyi workshop sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy minden évben legalább egy, de inkább két programot hirdetünk. Ezeken a legnevesebb rendezőkkel dolgozgatnak együtt a jelentkezők" - tette hozzá a fesztiváligazgató.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Michael Sarnoski: Hang nélkül – Első nap
Alex Garland: Polgárháború
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Renaud-Delage: Gru 4
art&design

Vetlényi Zsolt FOLYÓÍRÁS című kiállításának kritikai szemléje


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés