bezár
 

film

2010. 11. 29.
A Harry Potter-film ismét az észak-amerikai toplista élén végzett
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A hálaadásnapi hétvégén nagyon népszerű volt az észak-amerikai családok körében az új Disney-animáció, az Aranyhaj és a nagy gubanc, de a legtöbb néző megint a Harry Potter és a halál ereklyéi első részre volt kíváncsi.

prae.hu

A befejezéséhez érkezett Potter-sagára 50,3 millió dollárért (10,5 milliárd forintért) váltott jegyet az amerikai közönség, az Aranyhaj pedig az előzetes becslések szerint 49,1 milliót (10,3 millió forintot) kasszírozott.

A Potter-történet végének első része 10 napja debütált az Egyesült Államokban, valamint Kanadában, és azóta bevételei meghaladták a 220 millió dollárt (46 milliárd forintot). A külföldi forgalmazásból közel 390 millió dollár (82 milliárd forint) folyt be, így a fantáziafilm összbevétele csaknem 610 millió dollárra (128 milliárd forintra) rúg.

A Disney óvatos előrejelzése korábban nagyjából 34 millió dollárra saccolta a Grimm-mesét feldolgozó Aranyhaj hétvégi bemutatkozását, ezért Chuck Viane, a stúdió forgalmazási igazgatója nagy örömmel nyugtázta, hogy a film nemcsak a bevételi jóslatokra cáfolt rá alaposan, hanem a rendkívül népszerű vetélytársat, a Potter-filmet is sikerült megszorítania.

A toplista harmadik helyét a Megaagy című animáció szerezte meg 12,9 millió dolláros (2,7 milliárd forintos) jegyeladással. A Cher és Christina Aguilera főszereplésével készült Díva című zenés film lett a negyedik 11,8 millióval (2,48 milliárd forinttal), az ötödik helyre pedig az elszabadult vonatról szóló Száguldó bomba című Tony Scott-thriller került 11,75 millió dollárral (2,47 milliárd forinttal).

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
Luca Guadagnino: Challengers

Más művészeti ágakról

[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés