bezár
 

film

2010. 11. 27.
Filmemlékezet Fesztivál felújított ritkaságokkal az Örökmozgóban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Idén "a felújítás ünnepe" lesz a Magyar Nemzeti Filmarchívum immár hagyományos Filmemlékezet Fesztiválja, ugyanis Michelangelo Antonioni Foglakozása: riporter című alkotásának restaurált változatát és egy másik felújított különlegességet, Deésy Alfréd A tűz című némafilmjét is láthatja december 3. és 8. között a budapesti Örökmozgó Filmmúzeumban a közönség.

prae.hu

A Magyar Nemzeti Filmarchívum tájékoztatása szerint a 14. alkalommal megrendezendő fesztivál nyitónapján, december 3-án este vetítik le az Antonioni-klasszikust, amelyet 2008-ban az Egyesült Államokban több hónapos munkával állítottak helyre a Sony főrestaurátorának, Grover Crispnek a vezetésével. A lenyűgöző színekben ragyogó film tavaly nyáron a bolognai filmfesztiválon már hatalmas közönségsikert aratott - idézik fel az MTI-hez eljuttatott ajánlóban.

A Jack Nicholson, Maria Schneider, Jenny Runacre és Ian Hendry főszereplésével készült 1975-ös olasz-francia-spanyol film egy újságíróról szól, aki Észak-Afrikába utazik, hogy riportot készítsen a gerillák harcáról. Találkozik egy fegyvercsempésszel, aki azonban váratlanul meghal. A kiégett riporter úgy érzi, itt az alkalom, hogy elmeneküljön régi életéből, így felveszi a halott férfi személyazonosságát.

Az izgalmas akciófilmnek induló történet valójában egy lélektani dráma: az újságíró kiüresedett életén keresztül a polgári társadalom válságát ábrázolja. A 70-es évek egyik kérdésével, a céltalanság érzetével és annak leküzdési lehetőségeivel szembesíti a nézőt.
Antonioni (1912-2007) szerint filmjei közül néhány a világ legérdekesebb országainak megfigyeléséből született, köztük a Zabriskie Point vagy a Kína. A Foglalkozása: riporter a harmadik világra nehezedő politikai konfliktusok, az ember és a társadalom között egyre növekvő szakadék inspirálta.

A híres filmet egy Antonioni-sorozat követi az Örökmozgóban, vetítik a Napfogyatkozás, a Hölgy kaméliák nélkül, Az éjszaka, A barátnők, A legyőzöttek, A kaland és a Túl a felhőkön című filmeket.

A "felújítási ünnep" másik ritkasága a Magyar Nemzeti Filmarchívum egyik új szerzeménye, a Star Filmgyárban 1917-ben készült Deésy Alfréd-némafilm, A tűz lesz.

Mint azt a filmarchívum közleményében felidézi, a film hiányos kópiája Lipcséből, a Leipziger Lichtspieltheater Archiv gyűjteményéből került elő. A filmtöredék nitrokópiája nyár végén érkezett meg Budapestre. Az erősen zsugorodott, száraz és törékeny kópia perforációi helyenként több méter hosszban hiányoztak, volt, ahol a sérülések, szakadások a képkockákat is tönkretették. A javítás több mint két hónapig tartott.

A 14. Filmemlékezet Fesztivál programjához Elveszett filmek emlékei címmel egy kamara-kiállítás is kapcsolódik: az Örökmozgó Galériában látható tárlat a Magyar Nemzeti Filmarchívum Filmgyűjteményéből hiányzó - elsősorban 1945 előtt készült - filmalkotások werk-, stand- és reklámfotóiból válogat, ráirányítva a figyelmet a filmarchívumban folyó szakmai munkára.


nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Sírtunk Cannes-ban az Un Certain Regard izlandi nyitófilmjén
Nuri Bilge Ceylan: Elszáradt füvekről
A 14. Frankofón Filmnapokról

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Kertész Edina: A fotográfuslány – könyvbemutató


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés