bezár
 

zene

2008. 05. 25.
Az eredeti Asia koncertje a Petőfi Csarnokban
MTI
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Eredeti tagjaival koncertezik a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán az Asia, a legendás brit progresszív rockegyüttes. Carl Palmer, Steve Howe, Geoff Downes és John Wetton a nyolcvanas évek első igazi szupergrupját alkotta. A zenészek egymásra találása a rockzene nagy ünnepe.

Az együttes tavaly  a 25 éves jubileum alkalmából állt össze, és nagy sikerű turnét bonyolított le az Egyesült Államokban és Európában. Idén Európai és amerikai koncerthelyszínek mellett érintik Japánt is.

Carl Palmer dobos saját együttesével és az Emerson Lake and Palmer trió tagjaként is koncertezett Budapesten. A Yesből ismert Steve Howe gitáros sem most először lép fel magyar színpadon, Geoff Downes billentyűs (Buggles, Yes) tagja volt annak az Asia nevű formációnak, amely három évvel ezelőtt játszott a mostani koncert színhelyén. John Wetton basszusgitáros, a King Crimson és a Uriah Heep egykori tagja eddig még nem találkozott  személyesen  a magyar rockkedvelőkkel.  A szervezők ígérete szerint az együttes régi nagy sikerei mellett játszik az idén áprilisban megjelent Phoenix című albumáról is, amelyről a kritikusok nagy elismeréssel írtak.

Az Asia alapszámain kívül az együttes várhatóan játszik a Yes, a King Crimson és az Emerson Lake and Palmer repertoárjából is. Muzsikájuk kellemes, szélsőségektől mentes, eredeti együtteseik zenéjének keveréke.   

Az 1981-ben alakult együttes 1982-ben megjelent, saját nevét viselő bemutatkozóalbuma nagy siker volt, tízmillió példány fogyott belőle, listát vezetett Amerikában. Ugyancsak listavezető volt Heat Of The Moment, szintén első helyig jutott a rock és 4. helyre a poplemezek között. Nagysikerű videoklipjeik is készültek.

Az együttes működésének első éveiben az Asia mellett még az Alpha című lemez is komoly teljesítmény volt, az Astrát már nem az eredeti felállásban készítették.

A nyolcvanas évek második felében megindult zenészvándorlás nem tett jót a színvonalnak, bár az évek során megfordult a csapatban Greg Lake, Guthrie Govan, John Payne, Pat Thrall, Michael Sturgis és sok más kitűnő zenész.   

Tavaly már ismét a klasszikus felállásban készült a Fantasia: Live in Tokyo című koncertlemez, amely hosszú évek óta a legjobb értékelést  kapta a szakmától.   

A szupergrup tagjai azt kérik a közönségtől, hogy tekintettel egyik, meg nem nevezett tagjuk szívműtétjére, a koncertteremben semmiképpen ne gyújtsanak rá, mert a füst komolyan veszélyezteti egészségét. A teremben egy 250 férőhelyes tribünt állítanak fel ülőhelyekkel, azoknak akiket a hosszas álldogálás fáraszt.

prae.hu

nyomtat

Szerzők

-- Danczi Csaba László --


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Haydn out, Muse in – múzsadilemmák

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés