bezár
 

film

2010. 11. 26.
Bruce Lee 70 éves lenne
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hetven éve, 1940. november 27-én született San Franciscóban Lee Jun Fan, avagy ahogy a világ megismerte: Bruce Lee, a harci filmek legnagyobb sztárja, a modern populáris kultúra ikonja.

prae.hu

A Sárkány évében és a Sárkány órájában született fiú Hongkongban nőtt fel, ahol apja a kínai opera népszerű sztárja volt. A legenda szerint 12 évesen egy utcai banda alaposan elverte, ezután kezdett komolyan a kung-fuval foglalkozni, de formális képzést csak öt évig kapott. Kiegészítésként táncolt is, s amikor tizennyolc éves korában száz dollárral zsebében Amerikába indult, a hajón táncoktatóként kereste meg az ellátására valót.

Egyetemistaként nyitott kung-fu iskolát Seattle városában, a boldogulásért szó szerint meg kellett küzdenie egy rivális japán edzőterem vezetőjével. A párharcot három perc alatt nyerte meg, de ezt is sokallta, ezért nekilátott saját rendszere kidolgozásának.

A Jeet Kune Do (a megtartóztatott ököl útja) lényege a támadás elhárítása azonnali ellentámadással, valamennyi nyugati és keleti harci rendszer elemeit alkalmazva. Lee leghíresebb technikája az egész közelről indított, "egy inches ütés" volt, amely a nála sokkal súlyosabb ellenfelet is méterekkel röpítette hátra. Gyorsaságát úgy fejlesztette, hogy edzőtársa kinyitott tenyerén kicserélt egy pénzérmét, amíg az ökölbe szorította kezét.

1964-ben szerzett filozófiai diplomát, de a könyvek helyett öklét forgatta, számos hollywoodi híresség edzője lett. Tanítványai révén bekerült egy tévésorozatba, amely csak egy évig futott, de a végén már több rajongói levelet kapott, mint a főszereplő. Az ígéretes pályafutás 1969-ben feneklett meg, amikor David Carradine elhalászta előle a Kung Fu című sorozat főszerepét.
Bruce Lee Hongkongban kezdte újra, Tomboló ököl és Kínai kapcsolat című filmjei amilyen kevés pénzből készültek, annyira sokat hoztak a konyhára, az általa írt és rendezett A Sárkány útja (amelyben a gonoszt Chuck Norris alakította) pedig már Hollywood figyelmét is felkeltette. Így készült el A Sárkány közbelép, minden idők talán legnépszerűbb kung-fu filmjében Lee egy drogkereskedőn áll bosszút, a cél érdekében egy erődített szigeten kell utat törnie a gonosz fészkéig, ahol a leszámolásra sor kerül - a jelzésértékű cselekmény csak arra hivatott, hogy kiemelje a főhős jártasságát a harcművészetek minden fajtájában.

Az utómunkálatok során feltűnően fáradt és rosszkedvű Lee 1973. július 20-án egy átdolgozott éjszaka után fájdalomcsillapítót vett be elalvás előtt, de többé nem tért magához - a halál okául gyógyszerérzékenység okozta agyvérzést jelöltek meg. A csak halála után bemutatott film olyan óriási kasszasikernek bizonyult, hogy a kimaradt jelenetekből újabb filmet állítottak össze, amelyben a halott sztárt hasonmás és homályos felvételek pótolták.

Bruce Lee csak öt filmet forgatott, hatása mégis felmérhetetlen a modern filmművészetre, az ezredfordulón bekerült a Time magazin hősökről és jelképekről összeállított százas listájára. A múlt század (és talán minden idők) legnagyobb harcművésze 171 centi magas volt és hatvan kilónál alig nyomott többet. Emléke nem halványul: szobra van Mostarban és Hongkongban, múzeuma Kantonban, életét számos könyvben és filmben dolgozták fel, több videojátékban is mintáztak róla karaktert.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Luca Guadagnino: Challengers
Csáki László: Kék Pelikan
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap

Más művészeti ágakról

színház

Egy tökéletes nap Szenteczki Zita rendezésében a Hatszín Teátrumban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról
irodalom

Hajdu Levente volt a Kötetlenül sorozat vendége


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés